A Columbia és a Millenium 2013-ban néhány hónap különbséggel küldte moziba a Támadás a Fehér Ház ellen (hazai premier: április 4.) és Az elnök végveszélyben (hazai premier: augusztus 29.) filmjét, melyek cselekményükben alig különböztek. Ha mindenképpen meg kell említeni néhány különbséget: míg az előbbiben az Egyesült Államok elnökét túszul ejtik és a hős megmentő egyedül tevékenykedik (két szálon fut a cselekmény), utóbbiban maga is részt vesz a rosszfiúk kiiktatásában. A Támadás a Fehér Ház ellen hős megmentő karaktere a nyitójelenetben végignézi a First Lady halálát, ami miatt elhagyja az elnöki testőrséget és csak a támadás hírére tér vissza.
A Gerard Buttler alakította Mike Benning ügynök személye akciófilmes mértékkel (de csak azzal) jobban kidolgozott, a folytatások az ő életében bekövetkező változásokról és az aktuális elnökkel való viszonyáról szólnak. A 2016-os második részben Londonban kell helyt állnia, miközben felesége otthon gyermeket vár. 2019-ben immár családos emberként tér vissza, bőven van mit veszítenie, a sok akció is megbosszulta magát, állandó szédülés és fejfájás kínozza, amit eltitkol mások elől. Trumbull elnök (Morgan Freeman) őt akarja a titkosszolgálat élére, neki pedig választania kell, elvállalja a pozíciót vagy terepen marad, esetleg leszerel. Mikor az elnök horgászni megy, leghűségesebb testőre is elkíséri, azonban valaki támadást intéz ellenük és a gyanút Banningre tereli. Trumbull kómába esik, rajtuk kívül mindenki meghal, nincs, aki tisztázza, így magának kell kézbe vennie a dolgokat. Elárult, tőrbe csalt ügynökökről kismillió film készült, újdonságot vagy csodát ne várjunk.
A Die Hard, A Sakál, az Elrabolva, A szökevény, A harc mestere, A mesterlövész (a Snipes és a Wahlberg féle is), illetve rengeteg más, hasonló témájú (egy kaptafára készülő) film egyvelegét kapjuk, A sötét lovagra hajazó jelenet már csak hab a tortán a maga CGI orgiájával. A harmadik rész ugyanakkor tudja, amit tudnia kell: tűzpárbaj, autós üldözés, közelharc, sok robbanás, cserébe sekélyes sztori és béna dialógusok. Banning elindul, és akik elárulták, tudják, hogy elindult. Nyakában a titkosszolgálat, az FBI, kommandósok, zsoldosok, a rendőrség és néhány túlbuzgó polgárőr, de ő csak megy, hogy tisztázza magát és pontot tegyen az ügy végére. Meg persze megöljön mindenkit, aki ebben meg akarja akadályozni. Mi tudjuk, ő kezdetben csak sejti, hogy ki és miért árulta el, a háttérben pedig – ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott – egy belső ember és az Egyesült Államok ügyeletes ellensége áll.
Az akciófilmekben sokszor megjelenik a világpolitika, az elnök személye pedig mindig valamilyen irányvonalat képvisel, jelen esetben egy békére törekedő, megfontolt, a hadi kiadásokat szigorúan számon kérő emberről van szó és ez nem mindenkinek tetszik. Nagy dolgot persze ne várjunk, az elsődleges cél továbbra is a szórakoztatás. A túljárni a másik eszén, miközben kibeszélünk a nézők felé és elmondjuk, mit miért csinálunk (hiszen a másik nyilvánvalóan nem tudja), de közben mégis bénák vagyunk már-már kacagtató, a logikai és dramaturgiai bukfencekről, bakikról nem is beszélve. A panelek, sablonok, copy paste beszólások rendre más filmeket juttatnak eszünkbe. Üde színfolt a remeteként élő, összeesküvés elmélet-hívő, vietnami veteránt alakító Nick Nolte megjelenése, de az egész olyan, mintha a Tropic Thunder 2-ből rántották volna elő. A harmadik rész a tengeren túl a vártnál erősebben nyitott, így az optimistábbak máris negyediket emlegetnek. Space Has Fallen?
