1. Simon Pegg-nek nem kellett meghallgatásra mennie Scotty szerepére. A rendező, J.J. Abrams egyszerűen csak felhívta a színészt, hogy lenne-e kedve elvállani azt. Később Pegg elárulta, hogy akár még fizetett is volna azért, hogy benne lehessen a filmben.
2. Annak érdekében, hogy Zachary Quinto tökéletesen megtudja csinálni az ikonikussá vált vulkáni kézjelenet, J.J. Abrams összeragsztotta a színész ujjait.
3. Matt Damon felhívta J.J. Abrams-et, azzal, hogy szívesen bele bújna Kirk kapitány bőrébe. A rendező válasza erre röviden és tömören ennyi volt: “Nem.” Később elárulta, azért nem akarta Damon-t a szerepre mert túl idősnek tartotta hozzá.
4. Zachary Quinto, hogy minél jobban azonosulni karakterével, hosszabb hajat növesztett és úgy vágatta le, mint Spock, valamint leborotválta a szemöldökét is.
5. Zachary Quinto és Chris Pine a forgatás előtt már ismerték egymást, de nem egy közös film miatt, hanem azért, mert mind a ketten ugyanabba az edzőterembe jártak edzeni.
6. J.J. Abrams csak két színészt tudott elképzelni Nero szerepére. Az egyik Russell Crowe volt a másik pedig Eric Bana, aki végül el is vállalta azt.
7. Titoktartási okokból több kamucímet is használtak a készítők, hogy sem a sajtó, sem a rajongók ne jöhessenek rá, hogy új Star Trek-film készül.
8. Az Uhura-t alakító Zoe Saldana annak ellenére vállalta a szerepet, hogy korábban egyetlen Star Trek epizódot, vagy filmet sem látott. Édesanyja, azonban hatalmas Trek rajongó volt mindig is.
9. A film egyik jelenetében kiszúrható a Star Wars filmek közkedvelt karaktere, R2-D2 is. Ez már csak azért is érdekes, mert J.J. Abrams pár évvel később megrendezhette a Star Wars széria hetedik részét, amiben R2 is fontos szerepet játszott.
10. Winona Ryder a filmben Spock anyját, Amanda-t alakítja, azonban a valóságban Rynder mindössze 8 évvel idősebb a fiát életre keltő Zachary Quinto-nál.