szombat, április 20, 2024

25 érdekesség a 25 éves Forrest Gump című filmről

1. A filmhez komolyan terveztek egy folytatást, amihez már forgatókönyv is született, de azt többek között Tom Hanks is elutasította.

2. A Dan hadnagyot alakító Gary Sinise 2004-ben alapított egy Dan hadnagy nevű zenekart, amivel háborús veteránok előtt szokott fellépni.

3. A jelenetekben, ahol Forrest híres emberekkel találkozik, eredeti archív felvételeket használtak, amire rámontírozták Hankset.

4. A filmben Forrest minden róla készült fényképen csukott szemmel látható.

5. David Alan Grier és Ice Cube is visszautasította Bébé szerepét.

6. Tom Hanks annyira bízott a film sikerében, hogy lemondott fix gázsiáról és helyette inkább részesedést kért a bevételekből. És ezt jól is tette, mivel így végül 40 millió dollár ütötte a markát.




7. Amikor Forrest ping-pongozni tanul egy katonatársa azt mondja neki, hogy az egésznek az a titka, hogy végig a labdán tartsa a szemét. Ettől kezdve a játékidő alatt akárhányszor játszani látjuk nem pislog.

8. Többek között Bill Murray, John Travolta és Chevy Chase is visszautasították Forrest szerepét. Travolta később beismerte, hogy ez hatalmas hiba volt részéről.

9. A ping-pong játszmák során nem használtak valódi labdákat. Azokat ugyanis vizuális effektusokkal helyettesítették.

10. Kurt Russell elárulta, hogy ő szolgáltatta a filmbéli Elvis Presley hangját.

11. A Forrest anyukáját alakító Sally Field mindössze 10 évvel idősebb Tom Hanks-nél.

12. Jodie Foster-t, Nicole Kidman-t és Demi Moore-t is felkérték Jenny Curran szerepére, de nem vállalták.

13. A legendás rapper-t Tupac Shakur-t is meghallgatták Bubba szerepére.

14. Az író, Winston Groom elárulta, hogy amíg nem látta, hogyan formálja meg Tom Hanks Forrest karakterét, úgy gondolta, hogy John Goodman lenne a legtökéletesebb a szerepre.

15. Terry Gilliam és Barry Sonnenfeld is visszautasították a lehetőséget, hogy ők rendezzék a filmet. Utóbbi egyébként inkább a Addams Family 2. – Egy kicsivel galádabb a család elkészítése mellett döntött.

16. A forgatás négy teljes hónapon át tartott.

17. A három közül ez volt az első alkotás, amiben Tom Hanks és Gary Sinise együtt szerepeltek. A második az 1995-ös Apollo 13, a harmadik pedig az 1999-es Halálsoron volt.

18. Ez volt Haley Joel Osment első mozifilm szerepe.

19. Dan Taylor hadnagy szerepére Joe Pesci is esélyes volt.

20. Amikor Washingtonban Forrest beszéde közben kihúzódik a mikrofon zsinórja és csak ennyit hallunk a végéből: “Ez minden, amit mondani akartam erről.” Forrest valójában a következőket mondta: „Néha, amikor az emberek elmennek Vietnámba, a lábuk nélkül jönnek haza a mamájukhoz. Néha egyáltalán nem jönnek haza. Ez egy rossz dolog.”

21. A regény megfilmesítési jogait eredetileg a Warner Bros. birtokolta, majd 1988-ban elcserélte azt az Tűzparancs-ra (1996). Úgy gondolták, hogy az Esőember (1988) után nem tudnának profitálni egy ilyen típusú történetből.

22. A jelenetben, ahol a fiatal Forrest az iskolabuszon találkozik szerelmével, Jennyvel, a lány előtt nem más ül, mint Tom Hanks lánya, Elizabeth Hanks.

23. Az IMDb szavazói szerint jelenleg ez minden idők 12. legjobb filmje.

24. Összesen 13 Oscarra jelölték az alkotást amiből végül hatot (legjobb film, legjobb rendező, legjobb férfi főszereplő, legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb vizuális effektusok és legjobb vágas) haza is vihettek a készítők.

25. A jelenetet , ahol az idős Jenny az apja házát kővel dobálja, majd összeesik, az Andrew Wyeth festménye, a Christina’s World inspirálta.

Friss

City scape, avagy Budapest sokféle arca: Az Álmatlanság című kiállításon jártunk a Zikkurat galériában

Alvászavar, insomnia, alvásképtelenség. Sokan küzdenek ezzel a problémával. A Zikkurat galériában olyan képzőművészek alkotásait...

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

ARA San Juan: Az eltűnt tengeralattjáró minisorozat (ARA San Juan: The The Submarine that Disappeared limited series, 2024 – Netflix) kritika

Ha hirtelen össze kell foglalnom, mit gondolok összességében a Netflix ARA San Juan: Az...

A művész és a társadalom – Szurcsik József: A varázsló kertje című kiállításán jártunk

Szurcsik József képzőművész kiállítása a Műcsarnokban látható. Címe: A varázsló kertje. A címadó képet...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...