kedd, december 3, 2024

Trending

Hasonlóak

20 érdekesség a 20 éves Z, a hangya című filmről

A Toy Story hatalmas sikerét követően a többi hollywoodi stúdió sem engedhette meg magának azt a luxust, hogy ne készítsen egy teljesen számítógép által animált rajzfilmet. A DreamWorks válasza a Z, a hangya című film lett, ami nagyban hasonlított az egy hónappal később bemutatott Egy bogár élete cselekményére. Ami után joggal merült fel a kérdés, hogy vajon melyik stúdió lopott a másiktól. Ez sajnos cikkünkből nem derül ki, de 20 másik érdekességet megtudhattok tőlünk.

1. Weaver szerepét eredetileg Arnold Schwarzenegger-nek szánták, de amikor a színész magas gázsit kért, végül Sylvester Stallone-re esett a stúdió választása, aki ingyen is vállalta a felkérést.

2. Ez volt a DreamWorks stúdió első animációs filmje.

3. A főbb karakterek arcvonásai hasonlóságot mutatnak a hangjukat adó színészekkel. Ez azonban csak véletlen, a szereplők dizájnja ugyanis már hamarabb készen volt, minthogy a szinkronhangokat kiválasztották volna.

4. A Z szinkronhangját szolgáltató Woody Allen mindössze 5 nap alatt rögzítette a szövegét.

5. A Toy Story után ez volt a második teljes egészében számítógéppel animált mozi.

6. A Z, a hangya cselekménye nagyban hasonlít a Pixar, Egy bogár élete című alkotására, amely szintén ugyanabban abban az évben (1998) került bemutatásra.

7. Woody Allen kényelmetlenül érezte magát a film nézése közben, mert Z karaktere nagyon emlékeztette saját magára. A színész pedig híres arról, hogy sosem nézi meg azokat a filmeket, amikben szerepel.

8. A hangyák és a termeszek a valóságban is harcban állnak egymással, de a filmmel ellentétben a természetben a hangyák könnyedén győzelmet arathatnának felettük a létszámbeli fölényüknek köszönhetően.


9. Habár a stáblistán nem szerepel, de Woody Allen nagyban segített befejezni a film forgatókönyvét.

10. Bala eredetileg Sarah Jessica Parker hangján szólalt volna meg. A színésznő már minden szövegét rögzítette is, de a stúdió tisztázatlan okok miatt mégis megvált tőle, szerepét pedig Sharon Stone kapta meg.

11. Ez volt Woody Allen első és egyetlen animációs szerepe. A színésznek ugyanis nem voltak jó tapasztalatai a készítése közben, ennek ellenére ez lett karrierje (pénzügyileg) legsikeresebb filmje.

12. Woody Allen és Sylvester Stallone már dolgoztak együtt az 1971-es, Banánköztársaság című filmben.

13. A két rendező, Eric Darnell és Tim Johnson szinkronhangokként is cameóztak a filmben.

14. Eredetileg Hans Zimmer és David Newman szerezték volna a film zenéjét, de mindketten elfoglaltak voltak 1997 és 1998 között, ezért végül Harry Gregson-Williams, valamint John Powell komponáltak hozzá muzsikát.

15. Z szerepére Leonardo DiCaprio, Matthew Broderick, Jim Carrey és Tom Cruise is esélyesek volt.

16. Az elárasztós jelenet során egy hangya sem fulladt meg a vásznon, ugyanis az animátorok ezt túl kegyetlen dolognak tartották.

17. Bala hercegnő szerepére Alicia Silverstone, Jodie Foste és Jennifer Aniston is esélyesek voltak mielőtt Sharon Stone-t szerződtették volna.

18. Annak ellenére, hogy kisgyerekeknek készült a film, tele van kétértelmű szexuális utalásokkal, ezért is kapott PG besorolást, a legenyhébb G helyett.

19. Christopher Walken annyira jó munkát végzett Szárnyas ezredes szinkronhangjaként, hogy rövid szerepét a készítők kibővítették.

20. Ma ez már szinte elképzelhetetlennek tűnik, de 1998 decemberében, idehaza a film feliratos változatban került csak bemutatásra.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/