péntek, október 11, 2024

Trending

Hasonlóak

15 érdekesség a 15 éves A Gyűrűk Ura: A király vissszatér című filmről

Peter Jackson lenyűgöző fantasy trilógiájának befejező részét napra pontosan 15 éve mutatták be az Egyesült Államokban. A Király visszatér című felvonás nem csak bevétel szempontjából lett sikeresebb az előző két epizodnál, de 11 Oscar jelölést is sikerült bezsebelnie, míg a Gyűrű szövetségének és a Két toronynak “csak” 4-et, valamint 2-t. Most pedig eme jeles nap alkalmából elhoztunk nektek 15 érdekességet, amit talán még nem tudtatok erről a nem mindennapi sikereket elért fantasyról.

1. Andy Serkis és Elijah Wood is kaptak egy-egy gyűrűt azok közül, amiket a forgatás alatt használtak. Peter Jackson azonban mind a két színésznek azt mondta, hogy egyedül ő kapott belőle.

2. A trilógia forgatása hivatalosan egy hónappal ennek a résznek a bemutatója és három héttel az Oscar ceremónia (ahol 11 díjat zsebelt be a film) után zárult le. Peter Jackson ugyanis a bővített változathoz még ekkor is forgatott jeleneteket. A rendező elmondta, hogy nagyon fura volt úgy forgatni, hogy a film maga már 11-szeres Oscar-díjas.

3. Egy átlag blockbuster akkoriban körülbelül 200 vizuális effektussal megtámogatott beállítást tartalmazott, ebben a filmben viszont 1488 ilyen volt.

4. A Király visszatér 11 Oscar jelölésből 11-et díjra is tudott váltani, amivel egyike lett a legtöbb Oscart szerzett filmeknek.

5.  Abban a jelenetben, amikor a Banyapók végezni készül Frodóval, egy pillanat erejéig Peter Jackson, a rendező alakítja Samut. Az arca ekkor nem látszik, mivel Samu csak belép a kamera látószögébe és csupán Frodó kardját, a Fullánkot tartó kezét látjuk. Azért nem Sean Astin játszotta itt a karaktert, mert ez az egy apró részlet eredetileg nem volt tervben, az alkotóknak utólag jutott eszükbe, hogy így látványosabb lenne Samu belépője, és a színész éppen nem volt „kéznél”, ezért Jackson felvette Samu kosztümjét és kellékeit, majd rögzítettek vele pár felvételt.

6. Az előbb említett Banyapók valójában a második könyvben szerepel, de mivel a harmadik kötetben nem sok minden történik Frodóval és Samuval, ezért a készítők úgy döntöttek, hogy a harmadik részben jelenítik csak meg a pókot.

7. Nem Andy Serkis volt a készítők első választása Smeagol eljátszására a film elején, de aztán jobban belegondoltak és rájöttek, hogy ő a legjobb választás.

8. 2004 februárjában ez lett a második olyan alkotás a filmtörténelem során, aminek sikerült átlépnie az 1 milliárd dolláros bevételt. Az első a Titanic volt.

9. Gollam tizenhétszer mondja ki a “drágaszágom” szót a film során.

10. A filmtörténelem során másodszor esett meg az, hogy egy trilógia harmadik részét, Legjobb film kategóriában Oscar-díjra jelölték. És ez volt az első olyan harmadik rész, aminek sikerült is megnyernie azt. A másik jelölt harmadik epizód egyébként a Keresztapa III volt.

11. A munkálatok annyira elhúzodtak, hogy Peter Jacksonnak csak a premieren volt alkalma először megnézni a kész filmet teljes egészében.

12. A végső nagy csata annyira sok és bonyolult speciális effektust tartalmazott, hogy a Weta főhadiszállásán egy külön termet kellett annak érdekében építeni, hogy az összes rendelkezésre álló számítógépet összetudják hangolni, hogy azok egyszerre rendereljék a jelenteket.

13. Valaki mind a három rész során kimondja az éppen aktuális epizód alcímét. A Gyűrű szövetségét Elrond, a Két Tornyot Sarumán, a Király visszatért pedig Gandalf.

14. A forgatás végeztével a főbb szereplők mindgyike kapott egy-egy szuvenírt a film kellékei közül. Miranda Otto például megtarthatta Eowyn ruháját és kardját, Orlando Bloom pedig Legolas íjját.

15. Billy Boyd, azaz Pippin híressé vált éneke eredetileg nem szerepelt a forgatókönyvben. Peter Jackson azután döntött úgy, hogy beletesz a filmbe egy ilyen szcénát, miután hallotta Boyd-ot egy karaoke bárban énekelni az egyik forgatási szünetben.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/