péntek, december 1, 2023

Új, teljes értékű előzetessel riogat a Ragyogás folytatása, vagyis az Álom doktor

Hosszú évek tizedek után, egész pontosan 2013-ban Stephen King megírta életművének egyik legkultikusabb regényének, vagyis a Ragyogás-nak a folytatását, amely még szerinte is „túl félelmetes” lett. A filmváltozat a horror és King veteránnak is nevezhető Mike Flanagan (Oculus, Gerald’s Game) rendezésében készült és olyan világsztárokat vet be, mint például Ewan McGregor, aki Danny Torrencét fogja életre kelteni, aki nem más, mint a Ragyogásból ismert Jack Torrence fia. McGregor mellett pedig olyan további sztárok lesznek láthatók, mint Rebecca Ferguson, Jacob Tabley, vagy Bruce Greenwood. Alább pedig megtekinthetitek az alkotás történetmesélős és egyben végső előzetesét, ami alapján még mindig elég ígéretes mozinak tűnik. Igaz a nagy előd színvonalát nem valószínű, hogy képes lesz akár megközelíteni is. De a Warner ettől függetlenül úgy néz ki jó lóra tett a Stephen King adaptációkkal…

A ragyogás nem múlik el. A kisfiú, aki túlélte mindazt, amit apja művelt vele és családjával a magányos Szépkilátás Hotelben, felnőtt – de viseli az egykori traumák nyomát. Miután nagy nehezen kiverekszi magát az alkoholizmusból, egy hospice-házban talál munkát, ahol halálukra váló ápoltjai Álom doktornak becézik. Danny Torrance (Ewan McGregor) tudja magáról, hogy különleges erők laknak benne. És ezek akkor támadnak fel, amikor találkozik egy lánnyal, aki az övéhez hasonló képességgel rendelkezik, csak sokkal erősebbel. És a régi szellemek és a régi félelmek visszatérnek. A ragyogás erősebb, mint valaha…


Friss

Diószegi Vilmos fotói a Néprajzi Múzeumban

Sokan tanulmányozták és tanulmányozzák ma is a régi magyarok hitvilágát. Ezek egyike Diószegi Vilmos...

Star Wars: Egy még újabb történet

Ahsoka Tano, Plo Koon, Darth Plagueis, Darth Bane, Kylo Ren, Cad Bane, Trilla Suduri,...

Harc a fronton és a hálószobában: Napóleon (Napoleon, 2023) kritika

Ridley Scott a korához képest igen termékeny rendezőnek számít Hollywoodban. A múltban több, ikonikus...

A legkeményebb pap – A pápa ördögűzője (The Pope’s Exorcist – HBO Max – 2023) kritika

A pápa ördögűzője, annak a Gabriel Amorth atyának az életútjából merített inspirációt, aki a...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...