péntek, március 29, 2024
KezdőlapFilmElőzetesekJust Mercy: Előzetes érkezett Jamie Foxx és Michael B. Jordan közös, igaz...

Just Mercy: Előzetes érkezett Jamie Foxx és Michael B. Jordan közös, igaz történetet feldolgozó drámájához

-

Bizony idén egy filmben szerepel majd Jamie Foxx és Michael B. Jordan. Méghozzá nem is akármilyenben, ugyanis az igaz történetet feldolgozó Just Mercy-t már most komoly esélyesként tartják számon a jövő évi Oscar-díjátadón. B. Jordan és az Oscar-díjas Foxx mellett olyan további színészeket láthatunk majd benne, mint a szintén Oscar-díjas Brie Larson, Tim Blake Nelson, vagy Rafe Spall. A rendezői székben pedig az a Destin Daniel Cretton foglalt helyet, aki a 2013-as kritikailag igen elismert Átmeneti állomás-t is tető alá hozta, valamint aki a jövőben a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája című mozit is dirigálni fogja a Marvel-nak.

A Just Mercy egy megtörtént esetet dolgoz fel. Walter McMillian-t (Jamie Foxx) halálra ítélik egy olyan bűncselekmény miatt, amit valójában el sem követett. Annak ellenére, hogy több szemtanú is megerősítette, hogy McMillan nem lehetett jelen a bűntény helyszínén. Ezt követően hat évet töltött a halálsoron, amíg egy  Bryan Stevenson (Michael B. Jordan) nevű ügyvéd át nem vette az ügyét, és fel nem tárta, hogy a vád nem vett figyelembe több fontos bizonyítékot, minek következtében végül elérte, hogy felmentsék McMillian-t.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

KI NE HAGYD!

Mindent egy lapra kritika (Hustle, 2022 – Netflix): Saját magadat kell legyőznöd!

Nagy pozitív visszhangot kapott a gagyi és kevésbé gagyi vígjátékok királyának, Adam Sandlernek legújabb Netflix filmje, ami egyaránt kivívta a kritikusok és a nézők...