szombat, október 12, 2024

Trending

Hasonlóak

Takács Bogi Hugó-díjat nyert

A magyar származású, de Amerikában élő író, Takács Bogi nyerte idén a science fiction és fantasy műfaj egyik legrangosabb elismerését, a Hugó-díjat, fan writer (azaz rajongó író) kategóriában. Ez a Nebula-díj mellett a legismertebb és legfontosabb science fiction kategóriájú elismerés, ami Hugo Gernsbackről, az Amazing Stories című sci-fi magazin alapítójáról kapta a nevét. A díjat először 1953-ban ítélték oda az arra érdemeseknek, majd egyéves kihagyás után, 1955 óta minden évben kiosztják, a Hugo-díj nevet azonban csak 1993 óta viseli hivatalosan. Az elismerést a World Science Fiction Society küldöttei ítélik oda, minden évben a megelőző naptári évben a science ficiton és a fantasy műfajában született műveket és eredményeket értékelik.



Takács Bogi az első magyar író, aki megkapta a díjat – korábban csak 1988-ban, a magyar származású Lisa Goldstein került közel a Hugóhoz –, aki a 2018-as és 2019-es jelölését idén végre díjra is válthatta: 284 szavazatot kapott a 263-mal másodikként befutó Cora Buhlert előtt. Takács az Index által küldött kérdésekre, melyben az elismerésről faggatták, azt mondta, hogy inkább a tevékenységéért kapta mint könyvesblogger „és a könyvekről folyamatosan és leállíthatatlanul beszélő személy”.

Takács Bogi

Hogy munkásságát a magyar sci-fi világban is elismerik, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy írásai Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2018 című gyűjteményben, majd ennek 2019-es kiadásában is megjelentek. Sőt, az író, aki saját magára a magyar, zsidó, agender és transznemű besorolást használja, régebben a Transgendent című, transznemű fantasztikus novellákat gyűjtő antológiát is szerkesztette. Emellett írói blogját kezeli, illetve a Tor.com-on, a műfajjal foglalkozó egyik legnagyobb portálon dolgozik, nemrég pedig első saját novelláskötete is megjelent The trans Space octopus Congregation címmel.


Zai Vivien
Zai Vivien
Sziasztok, Vivi vagyok! Igazi sorozat és filmfüggő vagyok. Leginkább az elgondolkodtató tartalmakat szeretem, vagy az akciódús jeleneteket. Nem véletlenül, mivel óriási képregényrajongó vagyok. Kiskoromtól kezdve a mindennapjaim része volt Pókember, Batman, Catwoman, Buffy stb. A filmek terén örök rajongója leszek a klasszikus, régi romantikus filmeknek. Másfél óra tömör gyönyör a legtöbb és néha igazi kincseket lehet találni. Az életem másik meghatározó része bölcsészként az irodalom, minden mennyiségben. A klasszikusoktól az abszurd posztmodernig mindent elolvasok.