vasárnap, december 22, 2024

Trending

Hasonlóak

Szerelmes focidrukkert alakít Ötvös András legújabb filmjében

Romantikus vígjáték számtalan megpróbáltatással küzdő főhősét formálja meg A Tanár című sorozatból is ismert színész, Ötvös András a november 12-én mozikba kerülő Becsúszó szerelemben. Megszállott focidrukkert alakít, akinek két dolog számít igazán az életben: az, hogy a csapata nyerjen, és hogy végre apa lehessen. Utóbbi esélye azonban elszáll, amikor kiderül, hogy meddő, és hivatalos úton örökbefogadásra sincs lehetősége. Felesége viszont megállapodik egy fiatal roma lánnyal, hogy magukhoz veszik a születendő gyermekét. Ezzel mindannyiuk élete fenekestül felfordul, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák egész sorra elé állítva a történet szereplőit.

A Becsúszó szerelemben visszaköszönnek ugyan mindennapokból ismerős figurák és fajsúlyos helyzetek, többek közt a meddőség és az örökbefogadás témaköre, vagy a focidrukkerek világa, de a film az érzelmes, humoros cselekményre helyezi a hangsúlyt – két olyan ember megható történetére, akiket kezdetben egy világ választ el egymástól, de szép lassan rájönnek, hogy valójában mennyi mindenben hasonlítanak.” – mesélte az Isteni műszak után ismét film főszerepet alakító Ötvös András.

A színésznek hatalmas segítséget jelentett a szerepformálásban, hogy a rendezővel együtt elmerülhetett a focis szubkultúrában. Saját élményeket, benyomásokat szerezhetett a forgatás előtt erről a világról. Sokat köszönhet annak, hogy több olyan focidrukkerrel találkozhatott, beszélgethetett, akik a kedvenc csapatuk köré szervezik szinte az egész életüket. Érdekes volt megtapasztalnia, mennyire meghatározza mindennapjaikat a klubhűség, a meccsekre készülés, érdekes volt látni, ahogy ezek az emberek két forduló közt is folyamatosan megélik a bennük ezer fokon izzó szurkolói létet.

###

A Becsúszó szerelem Nagy Viktor Oszkár új filmje, aki első játékfilm rendezésével, az Apafölddel a nemzetközi kritikusok Gene Moskowitz díját nyerte el a 40. Magyar Filmszemlén. A film főszereplői Gombó Viola Lotti, Ötvös András (Nyitva, #Sohavégetnemérős, Isteni műszak), Thuróczy Szabolcs (Drakulics elvtárs, Aranyélet, Valami Amerika 3, Tiszta szívvel), Stefanovics Angéla (Akik maradtak, Liliom ösvény, Viktória: A zürichi expressz) és Rajkai Zoltán (Alvilág, Aranyélet, Lajkó – Cigány az űrben, 1945). A mellékszerepekben mások mellett Tenki Réka (Nyitva, Testről és lélekről, Seveled, Budapest Noir) és a filmrendező Hajdu Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál, Bibliothéque Pascal, Fehér tenyér) is láthatók.

A Campfilm gyártásában, a Sparks koprodukciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Becsúszó szerelem a Vertigo Média forgalmazásában november 12-től lesz látható a hazai mozikban

Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.