Scoob! – Itt az animációs Scooby Doo mozifilm első előzetese!

A Hanna-Barbera páros által megalkotott, idén 50 éves – és méltán klasszikussá vált – Scooby-Doo franchise hamarosan ismét a mozikba kerül, ezúttal azonban nem előszereplős, hanem animációs formában. Ennek a legtöbb rajongó valószínűleg örül is, mivel a 2002-es és 2004-es Scooby-Doo: A nagy csapat és a Scooby-Doo: Szörnyek póráz nélkül című adaptációk többségük szerint finoman szólva sem sikerültek jól. Még annak ellenére sem, hogy azok forgatókönyvét a Galaxis őrzői filmek rendezője, James Gunn körmölte. De az egyszerűen csak Scoob! névre hallgató film talán feledtetni tudja majd velük a korábbi baklövéseket, mert az az első alapján egy több, mint szórakoztató animációs filmnek tűnik. A jövő tavasszal érkező produkcióban egyébként olyan sztárok működtek közre, mint Mark Wahlberg, Zac Efron, vagy Amanda Seyfried.

Az első egészestés animációs Scooby-Doo mozifilmből megtudhatjuk, hogyan ismerkedett össze Scooby és Bozont. Valamint arra is fény derül, hogy miként csatlakoztak a Rejtély Rt.-hez.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...