péntek, március 29, 2024

Trending

Hasonlóak

Rangsor: Star Wars-filmek a legrosszabbtól a legjobbig

A Skywalker kora című epizóddal lezárult a Disney által 2015-ben útjára indított új Star Wars trilógia, ami nem mellesleg a több, mint 40 éve kezdődött “Skywalker saga” végére is pontot tett. Így ennél jobb alkalmat keresve sem találhattunk volna arra, hogy az IMDb, a Rotten Tomatoes, a Metacritic és a saját értékeléseink alapján rangsoroljuk a franchise eddigi 11 alkotását.

11. Star Wars I. – Baljós árnyak (1999)

Kétségkívül a Baljós árnyak minden idők leggyűlöltebb élőszereplős Star Wars filmje. Hogy mennyire megérdemelten nyerte el ezt a címet azzal lehetne vitatkozni, de az eredeti trilógiához mérten valóban egy nem túl combos filmmel állunk szemben. A Baljós árnyak legfőbb hibája az, hogy az alapjaiban véve komolyan vehető eredeti trilógia után túlságosan is gyerekbarátra vették a hangvételt és ezt most nem csak az idétlenkedő Jar-Jar miatt mondom. A végeredmény így egy túlságosan színes és súlytalan kaland film lett.

Érdekesség: Mielőtt a stúdió elküldte a film előzetesét a mozi hálózatoknak, aláírattak azok vezetőivel egy szerződést, miszerint a meghatározott időpont előtt nem kezdik el vetíteni a kedvcsinálót. Egy kanadai mozi azonban véletlenül(?) egy nappal hamarabb játszotta le az első előzetest. A stúdió pedig ezek után megtiltotta a mozinak, hogy a kész filmet a műsorára tűzze.

IMDb: 6.5 / Rotten Tomatoes: 55% / Metacritic: 51 / Filmsomnia: 70% / Összesen: 60%

10. Star Wars IX. – Skywalker kora (2019)

A IX. epizód összességében eléggé felemásra sikerült, de még így is egy bőven működőképes, szórakoztató és korrekt darab, ami talán nem hoz akkora szégyent a Star Wars névre, mint 20 évvel ezelőtt a Baljós árnyak, de az biztos, hogy legalább annyira megosztja majd a rajongók táborát, mint az Utolsó Jedik. Nagy átlagban tehát elmondható, hogy ha az új trilógia eddigi részeivel megvoltál békélve, akkor ez a felvonás is tetszeni fog, ha viszont nem, akkor nem ez fogja megváltoztatni a véleményed vele kapcsolatban.

Érdekesség: A Disney annyira ügyelt a biztonságra, és hogy semmi ne szivároghasson ki a forgatásról, hogy Mark Hamill egy interjújában azzal viccelődött, hogy olyan érzése volt, mintha a CIA-ben lett volna.

IMDb: 7.0 / Rotten Tomatoes: 55% / Metacritic: 54 / Filmsomnia: 70% / Összesen: 62%

9. Star Wars II. – A klónok támadása (2002)

A második rész már minden tekintetben jobb filmnek mondható az elsőnél, de koránt sem tökéletes. Míg a Baljós árnyak egy látványos, színes gyerekfilm volt, addig a Klónok támadása egy szintén látványos és színes alkotás lett, de ezúttal romantikus köntösbe csomagolva és a második rész pont a romantikus szálon bukik el. Alapvetően nincs bajom a romantikával, Anakin karakterfejlődése szempontjából, pedig igenis fontosnak tartottam volna a Padmével való kapcsolatának bemutatását, de nem úgy, ahogy azt Lucas tette. Mert romantika és romantika közt is van különbség és amit Lucas romantika címszó alatt itt leművelt az bizony megfekszi az ember gyomrát. A legbosszantóbb az egészben pedig az, hogy ezeket a jeleneteket leszámítva egy baromi jó film lehetett volna a Klónok támadása.

Érdekesség: Abban a jelenetben, amikor Anakin lemészárolja a Buckalakókat egy pillanatra hallani lehet Qui-Gon hangját is és ez nem véletlen. Qui-Gon Erő-szelleme ugyanis próbálta megakadályozni Anakin mészárlását, de nem járt sikerrel.

IMDb: 6.6 / Rotten Tomatoes: 66% / Metacritic: 54 / Filmsomnia: 70% / Összesen: 64%

8. Solo: Egy Star Wars-történet (2018)

A Solo tulajdonképpen egy heist film, annak minden kliséjével és sablonjával. Ennek ellenére árasztja magából a Star Wars hangulatot, de persze jóval kisebb léptékben gondolkodik, mint a Skywalker saga. Ami a történet szempontjából nagyon szerencsés húzás volt a marketingesek részéről, hogy az előzetesekből semmi nem derült ki. Ennek hála nagyon sok meglepetést tartogat Solo kalandja. Itt azonban kénytelen vagyok kitérni a film megjelenését övező fiaskóra is. Han történetét eredetileg Phil Lord és Chris Miller vitte volna vászonra, ám ők a forgatási folyamatok közben távoztak a projektből. Az ő helyüket vette át Howard, aki utólag jó döntésnek bizonyult.

Érdekesség: A film büdzséje kezdetben 125 millió dollár volt, de miután a stúdió menesztette az eredetileg felkért direktorokat (Phil Lord és Christopher Miller) a film 80%-át újra kellett forgatni. A költségvetés így 250 millió fölé emelkedett, amivel ez lett a valaha készült legdrágább Star Wars film.

IMDb: 6.9 / Rotten Tomatoes: 70% / Metacritic: 62 / Filmsomnia: 65% / Összesen: 66.5%

7. Star Wars VI. – A Jedi visszatér (1983)

A Jedi visszatér számomra a széria legjobb és legszórakoztatóbb epizódja. Nem annyira újító, mint amilyen az Új remény volt és közel sem olyan mély és összetett, mint amilyen a Birodalom visszavág volt, mégis úgy gondolom, ilyennek kell lennie egy hibátlan kaland filmnek. A komoly és könnyed szcénák tökéletes egyensúlyban vannak, az akció jelenetek remekek és a vizuális effektusok is sokat fejlődtek a negyedik epizód óta. Ahogy Luke Skywalker is, aki az első filmben bevallom halálra idegesített, de az eredeti trilógia záróepizódjára szép karakterfejlődésen ment keresztül. A lezárás pedig izgalmas és megható is egyben.

Érdekesség: Eredetileg Yoda nem szerepelt a film forgatókönyvében. George Lucas csak azért írta bele utólag, hogy megerősítse Luke-ot abban, hogy Darth Vader valóban az apja-e vagy sem.

IMDb: 8.4 / Rotten Tomatoes: 80% / Metacritic: 53 / Filmsomnia: 80 / Összesen: 74%

6. Star Wars III. – A Sith-ek bosszúja (2005)

Lucas sajnos csak a lezárásánál érzett rá milyennek is kellett volna lennie az előzmény trilógiának. A Sith-ek bosszújában már nincsenek felesleges időhúzások, az elejétől a végéig pörgős és izgalmas. Tele van látványos fénykardpárbajjal, fény derül a Jedi rend teljes eltűnésének rejtélyére is és még az Anakin Skywalker-t játszó Hayden Christensen is megvillogtat valamit színészi tehetségéből. A film legerősebb és legjobb karaktere azonban még mindig az Obi-Wan-t életre keltő Ewan McGregor. A befejezés tökéletesen zárja le az előzmény trilógiát és az Új remény-t is szépen felvezeti.

Érdekesség: Az első vágás közel 4 óra hosszú volt. A film eleji űrcsata és Palpatine kancellár kimenekítése eredetileg több, mint egy óra hosszú lett volna.

IMDb: 7.6 / Rotten Tomatoes: 79% / Metacritic: 68 / Filmsomnia: 75% / Összesen: 74.5%

5. Zsivány egyes: Egy Star Wars-történet (2016)

Az első Star Wars spinoff film, amitől mindenki tartott, de aztán kellemesen csalódott benne. Én legalábbis biztosan. A Zsivány egyes az egyik legkülönlegesebb Star Wars mozi, ami valaha készült és nem csak azért, mert ezúttal nincsenek benne Jedik és fénykard összecsapások. A Zsivány egyes különlegességét maga a karakterek adják. A szereplők nagy része ugyanis nem egyszerűen jó vagy rossz, fekete vagy fehér. Sokkal árnyaltabbak, mint eddig bármelyik másik Star Wars filmben voltak. Erso egy vérbeli lázadó, aki nem egyszer kötött ki börtönben tettei miatt, Cassian pedig habár a jók oldalán áll nem riad vissza a gyilkosságtól sem, hogy terveit véghez vigye. A film legnagyobb pozitívuma azonban mégis az, hogy egyáltalán nem tűnik feleslegesnek és tökéletesen köti össze szálait az Új reménnyel.

Érdekesség:  A stúdiónál mindössze két színész került szóba, aki eljátszhatta volna Chirrut-ot. Az egyik Jet Li volt, a másik pedig Donnie Yen, aki végül meg is kapta a szerepet.

IMDb: 7.8 / Rotten Tomatoes: 85% / Metacritic: 65 / Filmsomnia: 75% / Összesen: 76%

4. Star Wars VIII. – Az utolsó Jedik (2017)

Az Utolsó Jedik még az új trilógia első részénél, az Ébredő Erőnél is megosztóbbra sikeredett, sőt egyes rajongók egyenesen azt követelték, hogy töröljék a kánonból a sorozat nyolcadik részét, mert szerintük olyan szinten szembe megy a Star Wars-filmek kitaposott ösvényével, hogy az szégyent hoz az addig elkészült összes alkotásokra. Véleményem szerint azonban az Utolsó Jedik legnagyobb pozitívuma az volt, hogy mert újítani és mert más lenni, mint az eddig epizódok. Ettől függetlenül közel sem tökéletes. A két és fél órás játékidő elnyújtottnak érződik néhány helyen és a film humora sem mindig talál telibe.

Érdekesség: Kelly Marie Tran (Rose) senkinek sem árulta el, hogy Star Wars filmen dolgozik. A családtagjai is úgy tudták, hogy Kanadában forgat egy indie mozit.

IMDb: 7.2 / Rotten Tomatoes: 91 / Metacritic: 85 / Filmsomnia: 80% / Összesen: 82%

3. Star Wars VII. – Az ébredő erő (2015)

Ha mindenképpen egy jelzővel kellene illetnem az Ébredő erő-t, akkor azt mondanám rá, hogy megosztó. És nem csak az egyszerű mozinézőket osztotta meg ez a film, de a hardcore Star Wars rajongókat is. Egyesek szerint J.J. Abrams elképesztő munkát végzett és a lehető legjobban indította útjára a harmadik trilógiát, míg mások szerint nem tett semmi rendkívülit, egész egyszerűen csak újraforgatta az Új remény-t. Szerintem valamilyen szinten mind a két oldalnak igaza van. Abrams valóban sokat merített az első Star Wars film cselekményéből, de tette mindezt, úgy, hogy a saját elképzeléseit is bele tudta szőni és, ami a legfontosabb alázattal tudott lenni az alapanyag iránt és nem tiporta sárba azt. Az új karakterek java része is jól működik, kiváltképp az Adam Driver által megformált Kylo Ren.

Érdekesség: John Boyega annyira félt, hogy végül mégsem ő kapja meg Finn szerepét, hogy a szülei is csak a Twitterre feltöltött első csapat fotóból értesültek fiúk castingjáról.

IMDb: 8.0 / Rotten Tomatoes: 93% / Metacritic: 81 / Filmsomnia: 80% / Összesen: 84%

2. Star Wars IV. – Egy új remény (1977)

Van egy olyan érzésem, hogy zúdulni fognak rám a kövek, de akkor is bevallom, én nem különösebben szeretem az Egy új remény-t! Nem tartom rossz filmnek, de sosem volt a kedvencem és valószínűleg már soha nem is lesz az. Elismerem minden érdemét és a filmtörténelemben betöltött szerepét, de ha valaki megkérdezné, hogy melyik Star Wars filmet kedvelem legkevésbé valószínűleg a George Lucas által rendezett negyedik epizódot mondanám válaszul. Az Egy új remény ennek ellenére valóban zseniális alkotás, remek alakításokkal és megannyi ikonikus jelenettel. Nem mellesleg ez a film teremtette meg a blockbuster műfajt, de engem mégsem ragadott annyira magával, mint amennyire a legtöbb embert.

Érdekesség: A film bemutatója előtt George Lucas tartott egy magánvetítést néhány rendező barátjának. A vetítésen többek között Brian De Palma és Steven Spielberg is részt vettek. A stáblista legördülése után De Palma egész egyszerűen “minden idők legrosszabb” filmjének titulálta a Star Wars-t és a többi rendező sem volt elájulva tőle. Egyedül Spielberg állt ki az alkotás mellett, aki hatalmas sikert és millió dolláros bevételeket jósolt.

IMDb: 8.6 / Rotten Tomatoes: 93 / Metacritic: 90 / Filmsomnia: 70% / Összesen: 85%

1. Star Wars VI. – A birodalom visszavág (1980)

Gondolom senki számára sem volt kérdés, hogy a Birodalom visszavág fog az élen végezni. Lucas filmje az Egy új remény, egy nagyon egyszerű alaptörténetet mesélt el nem mindennapi tálalásban. A Birodalom visszavág azonban ennél jóval több. A sztori sokkal komplexebb lett az első részhez képest, a karakterek is mélyültek és látvány tekintetében is emelték a tétet. A három főszereplő (Hamill, Fisher és Ford) legjobb alakítását nyújtja a szérián belül, a filmvégi csavar pedig joggal vonult be a filmtörténelem legmeglepőbb fordulatai közé. Habár nekem nem ez a kedvenc epizódom, de az tény, hogy minden tekintetben ez a széria legerősebb alkotása. Tökéletes blockbuster mozi!

Érdekesség: Azt a jelenetet, amikor Luke a Jedi erejét használja, hogy a hóba fagyott fénykardját magához vegye, valójában úgy vették fel, hogy Mark Hamill eldobta a kelléket, majd ezt játszották visszafelé, hogy úgy tűnjön, mintha magához vonzotta volna azt.

IMDb: 8.8 / Rotten Tomatoes: 95 / Metacritic: 82 / Filmsomnia: 80% / Összesen: 86%

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/