A Bosszúállók: Végjáték monumentalitása és végső katarzisa miatt sokan gondolhatták úgy, hogy az volt az MCU harmadik fázisának lezárása. Ez részben igaz is, hiszen a Végjáték az maga a Végtelen, vagyis az Infinty saga tetőpontja és egyben konklúziója is, de egy igazán jó történet nem búcsúzhat egy ahhoz méltó epilógus nélkül. Ezért hát nem volt kérdés, hogy mindenki nagyon várja a Pókember: Idegenben-t, hiszen nem csak az a dolga, hogy lezárja az elmúlt tíz év grandiózus történet vezetését, hanem az is, hogy megágyazzon az univerzum elkövetkezendő fázisának. Lássuk, hogy sikerült neki!
Peter Parker (Tom Holland) és iskolatársai európai osztálykirándulásra mennek. De arra senki sem számít, hogy egy földöntúli fenyegetés kellős közepébe csöppennek. Egy velencei támadás után Nick Fury (Samuel L. Jackson) és Quentin Beck, alias Mysterio (Jake Gyllenhaal) az ifjú Peter segítségét kérik, hogy közös erővel megállítsák az Elementals nevű interdimenzionális lényekből álló pusztító csoportot. Peter először ugyan vonakodik, de nem tudja megtagadni a barátságos és közkedvelt Pókemberségét, így belemegy a dologba, ezzel pedig teljesen felborítja az öreg kontinensen tervezett túrájukat mindenki bosszúságára.
Nem kis kockázat volt megtenni ezt a filmet a harmadik fázis végső lezárásának a Végjáték után, hiszen olyan erős volt az alkotás végi katarzis, hogy nagyon nehezen lehetett volna überelni azt. És hála az égnek a Pókember – Idegenben nem is szeretne túl licitálni azon, inkább próbál egy kedélyes, vidám lezárást adni, ellensúlyozva a fentebb említett mű morózus, borongós hangulatát. Persze a Bosszúállók lezáró részében is voltak poénok, de közel sem annyi, mint Pókember legújabb kalandjában. Az egész film alatt csak úgy záporoznak a poén bombák, olykor megszakítva azt drámai részekkel, ahol például hőn szeretett Tony Starkunkat gyászolják, olykor pedig rendkívül szórakoztató látványelemekkel és jól megkoreografált harcjelenetekkel. Ezeknek köszönhetően egy percre sem ül le az alkotás, hiszen ez a három elem rendszeresen váltakozik, méghozzá kiváló tempóban. Lehet ez furcsán fog hangzani, de külön öröm volt nézni, hogy végre nem csak amerikai nagyvárosokban megy az agyatlan pusztítás, hanem nagy múltú európai városok kerülnek ezúttal a középpontba. Végre láthatjuk azt is, hogyan tértek vissza az “elcsettintett” karakterek, és ennek ismertetésére egy rendkívül humoros montázs szolgál.
Tom Holland még mindig csodálatos Pókemberként, mintha egyenesen ő rá írták volna a szerepet. Tony Stark elvesztése után Happyből (John Favreau) lett úgymond az új apafigura, bár elődjéhez nyilvánvalóan nem fog tudni felnőni. May néni (Marisa Tomei) továbbra is jó, főképp a Happyvel közös jeleneteiben és az osztálytársakra sem lehet panasz, Ned (Jacob Batalon) még mindig az egyik legszerethetőbb székescsávó, MJ pedig ugyan vesztett az érdekességéből, de még így sem mondanám érdektelennek. Mysterio karaktere ugyan nem lett túlzottan árnyalt, de Jake Gyllenhaal odaadó és profi játéka, olyan életet lehel a karakterbe, hogy messze a film egyik legjobb pontja. Végre a Marvel meglépte azt, hogy nem újra akarja hasznosítani, a már eddig is túl járatott gonoszokat, hanem új, eddig a nagyvásznat indokolatlanul elkerülő ellenlábasakat vonultat fel. Olykor változtatva a status quo-n, jelen eseteben például Mysterio, ahogy az előzetesek is sugallták, inkább amolyan baráti szerepben tetszeleg sem, mint ellenfélként. Samuel L. Jackson hozza a szokásos formáját, igazából benne nem lehet csalódni és újra feltűnik mellette hű segítője Maria Hill (Cobie Smulders) is.
Mindent összevetve humorban, látványos akcióban és olykor egy kis drámai hangvételben gazdag mozi kerekedett az új Pókemberből, ugyan negatívumot aligha találni benne, mégis akad azért egy-kettő, de azt feledteti a film könnyed stílusa és tempója. Ugyan a képregény rajongó és a Pókember univerzumot töviről hegyire ismerő nézőket nem sok meglepetés fogja érni, de egy-két esetben talán még nekik is tudnak majd, azért újat mutatni a készítők. A stáblista utáni jeleneteket pedig érdemes kivárni, hiszen azon kívül, hogy viccesek, ezek az első szeletei annak, amit várhatunk a negyedik fázisban és ugyan, ha nem is minden van az arcunkba tolva első ránézésre, ha utána olvasunk a dolgoknak, akkor rájövünk, hogy igen sokat elárulnak, ezek a képkockák.
