szombat, október 12, 2024

Trending

Hasonlóak

Mindenki odavan a Top Gun: Maverickért

A cannes-i fesztiválon ötperces álló ovációval ünnepelték Tom Cruise új szuperprodukcióját, a Top Gun: Mavericket, a sztár pedig meglepetés-díjat kapott: tiszteletbeli Arany Pálmával díjazták több évtizedes munkásságát. (A fesztiválon nagyszabású Tom Cruise-retrospetívet is tartottak, látható volt összes fontos filmje.) A vetítés előtt és után pedig stílszerűen vadászgépek hasították az eget, kék, fehér és piros füsttel köszöntve az egybegyűlteket.

A nagy felhajtás illik egy díszbemutatóhoz a világ legfontosabb nemzetközi filmfesztiválján, de úgy tűnik, nem pusztán elegáns gesztusról volt szó. Aki látta a filmet, úgy gondolja, tényleg nagyon jó lett, sőt túlszárnyalja 36 évvel ezelőtt elődjét, a Top Gunt is. Erre utal többek között, hogy a Rottentomatoes kritikai portálon 96 százalékon áll a produkció, és a 95 százalék felettiek klubjába nagyon kevés film tartozik.

Szemezgessünk a kritikusok véleményeiből:

„Igen, igen, igen! A Top Gun: Maverick mesteri energiabomba. Tom Cruise a legnagyobb filmsztárunk. MINDENT képes hozni, amit egy szuperfilmtől elvárunk. A légi jelenetek lélegzetelállítóak. A karakterfejlődés fantasztikus. Tiszta akció csupaszív románccal. Senki ne hagyja ki!” (Sean O’Connell, Cinemablend)

„Röviden: wow! A Top Gun: Maverick minden szempontból lenyűgöző. Az akció és a repülés őrülten intenzív és folyton változik, fejlődik. Majd kiesel a székből. Arra sem voltam felkészülve, hogy mennyi érzelem van benne. A közönség vagy tucatszor tört ki ujjongásban. Ez kell nekünk!” (Erik Davis, Fandango)

„Abszolút imádtam a filmet. Teljesen magával ragadott az operatőri munka a repülős jelenetekben és persze Tom Cruise teljesítménye. A többi szereplő is kiváló volt, különösen Miles Teller és Glen Powell. Ez olyan film, amit a lehető legnagyobb vásznon érdemes megnézni.” (Steve Weintraub, Collider)

Lady Gagának is jócskán jutott az elismerésből, akinek betétdala a végefőcím alatt hallható:

„Lady Gaga betétdala isteni. Mint ebben a filmben minden, ez is tökéletes.” (Drew Taylor, The Wrap)

Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.