csütörtök, március 28, 2024

LEGO 75810 – Stranger Things: The Upside Down [Kritika]

Támogató partnerünk, a Kockashop felajánlásának köszönhetően volt szerencsénk összeépíteni a LEGO által június elején kiadott, The Upside Down névre hallgató szettet, ami a Netflix nagy sikerű, sőt bemutatója óta már kultikussá vált Stranger Things című sorozat alapján készült.

Csomagolás/Tartalom

Már a doboz nem mindennapi kinézete is egyedivé teszi ezt az exkluzív készletet. Ugyanis, amikor az ember először a kezébe veszi nem lehet biztos benne, hogy jól tartja-e a dobozt, hiszen az, a sorozat “fordított világához” igazodva jeleníti meg a szettet. A csomagolás hátsó oldalán pedig, ahogy az lenni szokott egyes részleteket közelebbről is megnézhetünk, valamint az összerakott modell méreteiről is kapunk némi információt általa. A felbontás után 11 számozott és további 7 számozatlan zacskót találunk (a számozással egyébként a sorozat egyik szereplőjére, Eleven-re – ami 11-et jelent – utalnak), valamint további két összeszerelési útmutatót és két matrica ívet. Az útmutatók nagyon ötletesek, úgy néznek ki, mintha titkosított iratok lennének a Hawkins laboratóriumból és az elemek összerakásának sorrendje mellett érdekes információkat is találhatunk bennük a sorozatról. A zacskók egyébként összesen nem kevesebb, mint 2287 darab kockát és 8 exkluzív, csak ebben a szettben található minifigurát rejtenek.

https://kockashop.hu/galleries/lego/75810/large/1.jpg

Összeépítés

1.) Jim Hopper autója

Jim Hopper a sorozatban egy 1980 Chevrolet K5 Blazer-t vezet, ami természetesen ebből a szettből sem maradhatott ki. Ez az autómodell összességében szép nagy méretű (6 pötty széles), aminek köszönhetően igen részletgazdagra sikerült. A tető könnyen levehető, így a belső teret is jobban szemügyre lehet venni. Elől a vezető fülke, hátul pedig egy rakodó tér helyezkedik el, amiben egy tök is helyet kapott, ami egyértelmű utalás a második évadra. Ez a tök elem egyébként ebben a szettben debütált. A megépítése nem túl bonyolult, sőt, aki életében rakott már össze LEGO autót annak nem sok újdonsággal fog szolgálni, ettől eltekintve nagyon mutatós.

https://kockashop.hu/galleries/lego/75810/large/7.jpg

2.) A Byers ház

Jim Hopper járgánya után a Byers ház megépítése következik. A kettes számú csomag elemeiből először az alapot építhetjük meg, ami még nem kecsegtet nagy izgalmakkal. De aztán a hármas zacskó felbontása után elkezdődik az igazi szórakozás. A falak felemelését követően pedig végre formát öltenek a sorozatból jól ismert szobák és egyre több ismerős apróság is a helyére kerül, úgy, mint például az ikonikus karácsonyfaégők, a Cápa című filmre utaló poszter, vagy a kazettás magnó. Sajnos amellett nem mehetek el szó nélkül, hogy ezek az elemek sokkal jobban festenének, ha nem matricásak, hanem nyomottak lennének. Az építmény tervezői egyébként olyan apró részleteket is beleszőttek a modellbe, mint a Joyce által fejszével kilyukasztott házfal. A készítők nem csak a belső, de külső terek autentikusságára is odafigyeltek, ezért aztán a veranda is úgy fest, mintha egyenesen a show-ból lépett volna elő, paddal és hintaszékkel együtt. Az egyik legnagyobb újítást és érdekességet azonban minden kétséget kizáróan a tető alatt elhelyezett világító kocka jelenti (az elem a szett része!), ami nem csak egyszerűen világít, hanem fény pontokat szór a falra, aminek köszönhetően olyan érzést kelt, mintha a karácsonyfadíszes fal égői világítanának, akárcsak a sorozat egyes epizódjaiban.

https://kockashop.hu/galleries/lego/75810/large/4.jpghttps://kockashop.hu/galleries/lego/75810/large/12.jpghttps://vignette.wikia.nocookie.net/strangerthings8338/images/6/69/Byershouse.jpg/revision/latest?cb=20161201211823https://cnet4.cbsistatic.com/img/Gwc7M_Sr44lgf8d7DxsQ7NIM4W4=/2017/10/23/9395e615-8b2d-44d6-8803-700ae4c16de8/strangerthingswall2.jpg

3.) Byers ház a Tótágasban

A hatos számú zacskó kibontása után pedig megkezdődik a Tótágasbeli Byers ház építése. A legszembetűnőbb különbség a színekben rejlik, ugyanis az eddig megszokott barna és drapp árnyalatok helyett a kék, valamint a szürke színek kerülnek előtérbe. Az építési folyamat annak ellenére, hogy szinte teljes mértékben megegyezik az eddig felhúzott építményével (csak tükrözve), mégsem válik unalmassá. Az új színek nagyon mutatósak és az indák, valamint a különféle növényzetek hátborzongató külsőt kölcsönöznek, az amúgy otthonos kis háznak. A fennmaradó két tasakból pedig talán a szett legfontosabb elemeit, vagyis a tartóoszlopokat – ami jelen esetben 2×2 darab fa – tehetjük össze. Ezek már csak azért is fontos elemek, mert tulajdonképpen ezen fognak megállni a házak, valamint ezeken helyezkednek el azok a gömbcsuklós tartozékok is, amik a két épület egyben maradását szolgálják. Hopper kocsijának megépítésekor az alvázon egy lyukat kellett hagynunk, erre azért volt szükség, mert a Byers ház verandáján rögzíteni tudjuk azt, hogy amikor megfordítjuk a felépített modellt, az ne hulljon le.

https://kockashop.hu/galleries/lego/75810/large/5.jpghttps://kockashop.hu/galleries/lego/75810/mid/14.jpg

https://deadentertainment.com/uploads/lego-stranger-things-official-tease-42lw7y5b46.png

Minifigurák

Ahogy már a bevezetőben is írtam a 75810-es számú szett nem kevesebb, mint 8 exkluzív minifigurát tartalmaz, ez azt jelenti, hogy ezek egyike sem található meg más készletekben. És habár összességében az építményekről is csupa jót mondtam, a legnagyobb dícséret mégis egyértelműen a figurákat illeti. Először is azért, mert nagyon jól visszaadják a sorozat szereplőinek kinézetét, másfelől pedig azért, mert szinte csak és kizárólag egyedi festéssel rendelkező alkatrészekből állnak össze. A fejek, a felső ruházat, a kiegészítők, de még a hajak java része is csak ebbena készletben található meg, ez pedig igazán különlegessé teszi őket. Továbbá Eleven, Lucas és Hopper kivételével minden karakter dupla arckifejezéssel rendelkezik. Nagyszerű figura mind, de az igazi főattrakció akkor is a Demogorgon figura, amihez foghatót még tényleg nem igazán láttam ezelőtt. A LEGO-ra nem jellemző, hogy horror szereplőket testesítsen meg készleteiben éppen ezért külön öröm, hogy ilyen formában bele kerülhetett a széria ikonikus szörnye, persze nélküle nem is lett volna az igazi. A festése nagyon aprólékos és részletes, a levehető fejrész pedig valami egészen fantasztikus kinézetet kölcsönöz neki.

https://kockashop.hu/galleries/lego/75810/large/16.jpghttps://kockashop.hu/galleries/lego/75810/mid/17.jpghttps://kockashop.hu/galleries/lego/75810/mid/19.jpghttps://kockashop.hu/galleries/lego/75810/mid/26.jpghttps://kockashop.hu/galleries/lego/75810/mid/20.jpg

https://television-b26f.kxcdn.com/wp-content/uploads/2018/03/14183832_782872055185813_7070502588679652228_n.jpghttps://d.newsweek.com/en/full/674758/09-29-stranger-things-demogorgon.png?w=1600&h=1600&q=88&f=211f563774528e9aa703e30c9afc3a92https://i.pinimg.com/originals/ec/6d/59/ec6d59f48c5e8ba9b5021b68c8c401dd.jpghttps://vignette.wikia.nocookie.net/strangerthings8338/images/b/bc/Jim_Hopper_S2.png/revision/latest/scale-to-width-down/310?cb=20180327084010https://pixel.nymag.com/imgs/daily/vulture/2016/07/12/stranger-things/12-stranger-things-2.w700.h700.jpg
Utalások a sorozatra

Hopper autója: Hopper egy Chevrolet K5 Blazer-t vezet, ami mind a három évadban felbukkan.

Will biciklije: Az első évad elején a D&D parti után a négy fiúból három biciklivel indul haza. Közülük pedig Will azon az estén eltűnik. Az első nyom, ami arra utal, hogy komoly a baj, a hátrahagyott biciklije.

Karácsonyfaégők: Joyce az első évadban ezeken keresztül próbál kapcsolatot létesíteni a Tótagasban ragadt Willel.

Medvecsapda: Nancy és Jonathan ezzel akarták elkapni a Demogorgon-t az első évad utolsó előtti részében

Fejsze és lyuk a falon: Joyce egy lyukat ütött a falon miután azt hitte így sikerül átjutnia a Tótágasba Will-hez.

Will rajzai: A kisfiú két rajza is helyet kapott a szettben, az egyik egy varázslót ábrázol, amint tűzgolyókat dobál, a másokon pedig a sorozat egyik főgonosza, az Elmenyúzó látható.

Gofri: Ez Eleven kedvenc étele a sorozatban.

Varázsló sapka: Ez a legfrissebb utalás, ugyanis ezt Will a harmadik évadban viseli, amikor beöltözik varázslónak.

Felszerelés: Minden minifigura egy olyan kiegészítőt kapott, ami fontos szerepet töltött be az első évad során, mint például: iránytű, csúzli és walkie-talkie.

Barb: Az első évad után sokan a készítők szemére hányták, hogy Barb eltűnésével alig foglalkoztak. A második évadban azonban már nagyobb szerepet kapott eltűnésének rejtélye. Erre utal a fákon elhelyezett plakát is, amin a fiatal lányt keresik.

Tök: A második évadban Hopper a megfertőződött tökföldek miatt kezd nyomozni.

A Kockashop.hu weboldalán az exkuzív Stranger Things szett mellett, egyéb különlegességeket és már rég óta nem kapható, ritkaságszámba menő készleteket is megtalálhattok!


LEGO 75810 - Stranger Things: The Upside Down
Összességében
A LEGO és Netflix szoros együttműködésének köszönhetően egy remek szett született, ami amellett, hogy jól mutat, még megépíteni is élvezetes. Stranger Things rajongóknak a töméntelen mennyiségű utalás miatt pedig egyenesen kötelező vétel. Biztos, hogy a karácsonyi időszak egyik slágere lesz!
Építési élmény
90
Játszhatóság
85
Kinézet
90
Minifigurák
100
Utalások
95
Pozitívumok
A minifigurák lenyűgözőek
Tele van utalással, amit a sorozat rajongói imádni fognak
Élvezetes építési folyamat
Negatívumok
Nancy, Jonathan és Steve még azért bele férhettek volna
100
Értékelés
A szettet itt vásárolhatod meg

Friss

Feltámasztási kísérlet – A törvény nevében 4.évad (True Detective Season 4, HBO Max -2024) kritika

A törvény nevében sorozat 2014-ben indult és Nic Pizolatto showrunner rögtön egy olyan évadot...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Gondolatmorzsák: Óz, a nagy varázsló

A legtöbb rajongónak hála egyre több és több elmélet születik egyes filmekről, amiben azt...

Filmes lista: Régi kedvencek a ’90-es évekből – 1. rész

A cikk ötletét az adta, hogy ma valahogy semmit nem tudtam kezdeni magammal: betegen...