Box Office: A Támadás a Fehér ház ellen harmadik része az élen nyitott

A Támadás a Fehér ház ellen széria sosem tartozott a kritikusok kedvencei közé. Az első rész még reltíve vegyes fogadtatásban részesült, de a második felvonást már kőkeményen a földbe döngölték. A nézők viszont szerették őket, ami a bevételeken is meglátszott, így elkészülhetett a trilógia befejező része. A Védangyal bukása alcímre hallgató epizód  20 millió dollárral kezdte meg pályafutását, ami mindössze 1 millióval kevesebb, mint az eddigi legsikeresebb felvonás (Támadás a Fehér ház ellen 2. – London ostroma) nyitó összege. Igaz 80 milliós büzséjével ez a legdrágább epizód is, de talán nincs oka panaszra a stúdiónak, hiszen a világszintű bevételekkel biztosan nyereséget könyvelhetnek majd el, ahogy azt eddig is tették.

11.4 millióval a második helyre csúszott vissza a Jó srácok című vígjáték, a harmadik helyen ezúttal is ismételten az Oroszlánkirály végzett, ami további 8.5 millió dollárt jelent a Disney számára az amerikai piacról. Nagy meglepetésre a negyedik helyet egy kisköltségvetésű, ismeretlen színészekkel készült sport dráma, az Overcomer szerezte meg 7.9 millióval. Legalább ekkora meglepetés az is, hogy a remek kritikákat kapó horror-vígjáték, az Aki bújt csak 6.9 millió dollárral kezdte meg pályafutásat, ami mindössze csak a hatodik helyre volt elég.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A Pókember – Nincs hazaút rekordokat döntve érkezett a hazai mozikba!

Az új Pókember-film érkezését hatalmas várakozás előzte meg, és ez a várakozás a premier...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...

Nagyon úgy néz ki, hogy kifizetődő volt a Mulan-t streamingre küldeni

Sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy vajon jó ötlet -e a Disneytől az, hogy...