kedd, december 3, 2024

Trending

Hasonlóak

Megtörtént események ihlették a Katonafeleségek történetét

A tavasz legszívmelengetőbb történetét a néhány éve világszenzációként a köztudatba robbanó Military Wives kórusok ihlették. A Kristin Scott Thomas főszereplésével forgatott Katonafeleségek az utóbbi évek egyik leginspirálóbb filmje az összefogás és a barátság erejéről.

2009-ben két Afganisztánban harcoló katona felesége felhívást intézett a többi otthon maradt családtaghoz, hogy egy kórus alapításával segítsék egymást, amíg a távolban harcoló szeretteikre várnak. A hölgyek felkeresték Gareth Malone-t, aki akkoriban a The Choir című kórusokról szóló realityjével hívta fel magára a figyelmet – a kórusvezetőnek annyira megtetszett a kezdeményezés, hogy a dokusorozat negyedik évadját már a Military Wives kórusnak szentelte. A műsor fénypontja az az előadás volt, amikor 2011 novemberében a kórus tagjai a királynő jelenlétében énekelték el Wherever You Are című slágerüket. A dal aztán a 2012-ben debütáló albumuk első kislemeze is lett, amiből a megjelenésének hetén, 2011 karácsonyakor, több mint félmillió példány fogyott. A műsor határása egyre több kórust alapítottak: mára már 72 kórus működik szerte az Egyesült Királyságban és a tengerentúlon több mint 2000 kórustagnak feltöltődést, közösséget és vigaszt nyújtva.

A Peter Cattaneo által rendezett film hasonlóan indul a valódi történethez: miközben párjaik Afganisztánban teljesítenek szolgálatot, az itthon őket hazaváró nők egy csoportja kórust alapít. Kezdetben nehezen jönnek ki egymással, de ahogy szép lassan baráti kötelékek szövődnek közöttük, a zene és a nevetés megváltoztatja az életüket: nemcsak segítenek egymásnak legyőzni a szeretteik elvesztésétől való félelmeiket, de egy médiaszenzáció középpontjában is találják magát.

A megtörtént eseményeken alapuló történetet az Alul semmi rendezője vitte filmre – sok-sok érzéssel, humorral és szívekig hatoló dalokkal: olyan slágerek csendülnek fel a filmben, mint  Katonafeleségekben a Don’t Go Breaking My Heart Elton Johntól, a Time After Time Cindy Laupertől vagy az Angels Robbie Williamstől. A Katonafeleségek igazi reménykeltő alkotás, mely napjaink bizonytalan világában valódi fényt mutat.

Forrás: Molnár Kata Orsolya

Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.