Február 17-én megérkezett a hazai mozikba is a tavalyi év anime szuperprodukciója, ami az egyik, hanem a legjobb animációs film 2021-ből. A Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő. Ezzel a filmmel Mamoru Hosoda japán rendező megalkotta A szépség és a szörnyeteg méltó feldolgozását, amely elképesztő animációs stílusa és aktuális, rendkívül mély témája miatt lehet izgalmas a közönség számára.
Történetünk szerint Suzu (Kaho Nakamura), egy gimnazista lány, aki gyerekkorában elveszítette az édesanyját. Emiatt letargiába zuhant és zárkózottá vált. Ebből a letargiájából, az U virtuális világa rántja ki, mert ebben a mai VR-hoz hasonló valóságban, már nem kell többé a félénk lánynak lennie, hanem Belle-ként ő lehet az U gyönyörű és egyben legnépszerűbb énekesnője. Sokáig minden felhőtlen, de hirtelen az egyik koncertjét megzavarja a Szörnyeteg, akit az U rendfenntartói próbálnak elkapni és felfedni. Belle felfigyel a Szörnyetegre és az egész világgal együtt elkezd találgatni, hogy vajon ki lehet ő. Végül elhatározza magát, hogy felkutatja. Először csak az U virtuális terében, nem sokkal később pedig a valóságban is. Kezdetben a szimulált térben ismerkedik csak meg a Szörnnyel, de az nagyon ellenszenves vele, viszont idővel a köztük lévő ellentétből barátság kerekedik és nem sokkal később ennek következményeképpen Belle élete is fenekestül felfordul.
Az alkotás első fele lassan, de alaposan építkezik. Ebben a nagyjából egy órában felépíti nekünk az alapkoncepciót és elhelyezi benne a jól árnyalt karaktereket. Megágyaz a bonyodalomnak. Egyetlen hiányosságot éreztem itt, azt, hogy a mellékszereplők nem kapnak elég hátteret, de a film később ezt a hibát orvosolja. Két dolog van, ami miatt felejthetetlenné válik ez az alkotás. Az egyik a világának a kidolgozottsága, ami egészen elképesztő. Ez tényleg olyan film, amit kötelező nagyvásznon látni. Igazi látványorgia, amiben minden apró részlet ki van dolgozva. Lenyűgöző, ahogy megalkották a virtuális világot, ez egy kihagyhatatlan már-már cyberpunk élmény. A másik pedig a tartalom, a rendkívül mély üzenet, amit szívfacsaró módon prezentál. A film a második felében kiteljesedik. Nagyon hidegfejűen válik a közösségi média kritikusává és mutatja meg azt, ha csak felületesen is, hogy a social media platformok felerősíthetik a szociális szorongást és a lájkok, kommentek és együttérző üzenetek semmit sem érnek akkor, amikor valakinek tényleges segítségre van szüksége. Emellett pedig minden karaktert nagyon szépen bont ki és a két főszereplő kapcsolatán keresztül prezentálja nekünk azt, hogy mennyire fontosak a barátságok, mennyire fontos az önzetlenség, mennyire fontos mindannyiunk számára, hogy feldolgozzuk a traumáinkat és hogy segítsünk a másiknak, kiálljunk a másikért.
Hiszen az anyja halála által traumatizált Suzu, egy kedves, önzetlen és segítőkész lány, akinek fel kell dolgoznia az anyja elvesztését, miközben küzd az osztálytársaival szemben gyakorolt érzelmeivel és meg kell mentenie a Szörnyeteget, akiről azt sem tudja, hogy kicsoda valójában. A Szörnyeteg pedig egy mogorva, folyamatosan fájdalommal küzdő, de harcias karakter, akinek a szenvedése és traumája egyben a cselekmény katalizátora és a nézőt leginkább sokkoló részlete is. A film végén pedig megtapasztaljuk, azt, hogy ez az ő egymásra találásuknak megrázó és tanulságos története.
Ez a mű sem tökéletes. Magában hordozza az animék túlzsúfoltságát és érzelmi túltelítettségét és emellett ízig-vérig áthatják a japán kultúra elemei és ezért talán néhányak gyomrát eléggé megfeküdheti. Emellett pedig eleinte a komótossága és a sablonosnak tűnő építkezése is hozzájárulhat ahhoz, hogy valakit nem ránt be azonnal, de ezeket a hibákat feledtetik velünk a katartikus dalok és a magával ragadó történet.
