6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester marad), és bár számos dolog kering róla a neten, van néhány, amit minden bizonnyal még nem hallottál. A héten ünnepelte 71. születésnapját, és most nézzük, mik azok a kevésbé ismertek tények róla, amit még talán egy Star Wars-rajongó sem tud!



1. Freddy Krueger – vagyis Robert Englund – régóta nagyon jó barátja, aki szintén részt vett a Star Wars meghallgatásán. Kapaszkodjatok meg, Han Solo szerepére pályázott, ahol a meghallgatás során találkozott Luke karakterével is. Rögtön szólt Hamillnek, aki akkortájt sok időt töltött a kanapéján, hogy ezt a szerepet rá írták, próbálja meg! A többi már történelem.

2. Imádja a képregényeket, van is egy saját képregénye, amit a Dark Horse Comics adott ki 1996-ban „The Black Pearl” címen.

Mark Hamill
Forrás: CinemaBlend

3. Ő Joker szinkronhangja. 1992-ben vett részt a meghallgatáson és majdnem biztos volt benne, hogy nem fogja megkapni, méghozzá Luke szerepe miatt, hiszen ki hinne abban, hogy a jóságos jedi lovag jó lenne az őrült Joker hangjaként? Szerencsére ennek ellenére remekelt és ’92 óta számos alkalommal adta Joker hangját. Az ihletet állítólag Hannibal Lecter és Jerry Lewis adta.

4. Bob Anderson vívó olimpikontól vett leckéket az első Star Wars-film alatt, aki kaszkadőr is volt a filmben.

5. A feleségével, akivel 40 éve élnek boldog házasságban, egy fogászati váróban találkoztak. Nem vicc, Hamill páciensként látogatott a fogorvoshoz, míg Marilou ott dolgozott.

Mark Hamill
Forrás: Digital Spy

6. Megtartotta Luke csizmáját az első filmből, és a Baljós árnyak idején a fia abban akart elmenni a filmre, ám ezt Hamill megtiltotta neki. Mint mondta, nem bízott abban, hogy a fia élve kijutna onnan, ha a rajongók megtudnák, hogy egy valódi ereklye van a lábán.


Friss

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...
Horváth Móni
Horváth Móni
Szia, Móni vagyok! Az Aladdint làttam először moziban és ez, valamint hogy 5 éves korom óta nagy Star Wars rajongó vagyok, biztosan megalapozta a filmek iránti rajongàsomat. Szeretem, hogy női szemmel nézve sokszor eltèr a véleményem 1-1 film esetében és ezt nem is rejtem véka alà.

Hasonlóak

Megvédték Tom Cruise-t nagy covidos botránya miatt

Hatalmas feltűnést keltett világszerte 2020 karácsonya közeledtével az a hangfelvétel, amelyben Tom Cruise magából kikelve...

A Transformers: A fenevadak kora az újrakezdést jegyében készült

Az új, hetedik Transformers-film minden bizonnyal figyelmen kívül hagyja azt az előző öt Transformers-produkciót, amelyet Michael...

Vérszemet kapott Nicolas Cage, saját Drakula-filmet akar

Hamarosan Drakula grófként láthatjuk Nicolas Cage-et a Renfield című vidám thrillerben, amelyben a címszereplő (Nicholas Hoult), aki a...