csütörtök, március 28, 2024

Trending

Hasonlóak

20 érdekesség a 20 éves Spawn – Az ivadékról

Ma 20 éve mutatták be az elég megosztóra sikeredett Spawn – Az ivadék című adaptációt. Ez alkalomból szedtünk össze most nektek 20 érdekességet, amit talán még nem tudtatok erről a produkcióról.

1. Tim Burton volt az első számú jelölt a rendezői székre.

2. John Leguizamo a film egyik jelenetében valóban élő lárvákkal telepakolt pizzába harapott bele.

3. Az alábbi színészeknek ajánlották fel Al Simmons/Spawn szerepét: Wesley Snipes, Cuba Gooding Jr. Snoop Dogg, Allen Payne, Denzel Washington, Samuel L. Jackson, Ving Rhames, LL Cool J, és Will Smith.

4. Martin Sheen csak azért vállalta el a szerepet, mert mindig is szeretett volna egy képregényfilm részese lenni. 2012-ben ez a vágya duplán is teljesült, amikor megkapta Ben bácsi szerepét a Csodálatos Pókember című filmben.

5. A New Line Cinema 20 millió dolláros költségvetés mellett adott zöld utat a produkciónak. Később ez az összeg azonban a duplájára nőtt a rengetek vizuális effektusnak köszönhetően.

6. Terry Fitzgerard (Al Simmons legjobb barátja a filmben) karakterét eredetileg Edward Norton játszotta volna, de a színész végül visszadobta a szerepet és inkább a Pókerarcok című filmet csinálta meg helyette.

7. Ez volt Nicol Williamson utolsó filmszerepe.

8. Alex Proyas neve is felmerült a lehetséges direktorok között, de ő inkább a Dark City című filmet készítette el.

9. Az Acélzsaru (1997) című film után a Spawn volt a második képregény adaptáció aminek afroamerikai színész volt a főszereplője. Ráadásul mind a két film magyar változatában Kálid Artúr szólaltatta meg a főszereplő karaktereket.

10. Spaz (Spawn kutyája) a vizuális effektusokat felügyelő szakember, Steve ‘Spaz’ Williams után kapta a nevét.

11. Miközben Spawn a Violaterrel harcol találkozik egy rémült, hajléktalan férfival, akit nem más alakított, mint a képregények alkotója Todd McFarlane.

12. Cogliostro-t eredetileg a kétszeres Oscar jelölt Richard Harris (a Harry Potter első és második részének Dumbledore professzora) játszotta volna, de végül Nicol Williamson kapta meg a szerepet.

13. Az Iced Earth nevű heavy metal banda egyik lemezét a Spawn képregények alapján készítette el, ezek után lehetőséget kaptak rá, hogy szerepeljenek a filmben, de ők nem éltek a lehetőséggel, mondván a film zenéje túlságosan is techno hangzású lett, ami nem tetszett a tagoknak.

14. Nálunk közel fél éves csúszással (1998 január 22-én) mutatták csak be a mozikban.

15. A Spawn a 40 milliós költségvetést világszinten csaknem megduplázta és végül 79,6 millió dolláros bevétellel zárta pályafutását.

16. A filmnek van egy rendezői változata is, ami 2 perccel hosszabb a mozis vágásnál.

17. John Leguizamo 2 millió dollárt kapott a Bohóc eljátszásáért.

18. Michael Jai White volt az első választás a Mortal Kombat 2. Jaxének életre keltésére, de a színész ezért a szerepért nem vállalta azt.

19. Eredetileg, Cogliostro a képregényekben szakállas, de az őt alakító Nicol Williamson nem ment bele, hogy szakállat növesszen vagy viseljen egy felragaszthatót.

20. A Spawn bemutatója után további két részt tervezett a stúdió. Az elsőt 1998-ben szerette volna bemutatni Spawn 2, a másodikat pedig 1999-ben Spawn 3: The Ultimate Battle címmel.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/