csütörtök, április 18, 2024

15 érdekesség a 15 éves Kill Bill 2 című filmről

1. A film zenéjét, az ismert rendező és Quentin Tarantino jó barátja, Robert Rodriguez szerezte, mindössze 1 dolláros (kb. 300 Ft.) gázsiért. Ez egy gesztus volt Tarantino felé, aki szintén ennyi pénzért segített Rodriguez-nek a Sin City – A bűnös város című film rendezésében.

2. A Kill Bill eredetileg egy négyórás moziként került volna bemutatásra, de Quentin Tarantino és az egyik producer, Harvey Weinstein végül úgy döntöttek, hogy két részre vágják inkább.

3. David Carradine, a filmben alakított karakteréhez (Bill) hasonlóan hatalmas képregény rajongó volt.

4. Az első részben negyvennégy ember halálát láthatjuk ezzel szemben, itt “mindössze” csak háromét (Budd, Bill és Pai Mei).

5. Az az 1980-as Pontiac Trans Am, amit Elle vezet az őt alakító Daryl Hannah saját kocsija volt.

6. Forgattak néhány olyan jelenetet is a filmhez, amiben Bill Kínában leszámol néhány ellenségével, azonban ezek végül kimaradtak a mozis változatból, de a DVD-n extraként megtekinthetőek.

7. A forgatása során az utolsó helyszín az a bordélyház volt, ahol a Menyasszony és Esteban találkozik. Hogy minél hitelesebb legyen, a jelenetet egy valódi mexikói bordélyban vették fel, ahol hölgyek valódi, ott dolgozó prostituáltak voltak.

8. 30 milliós költségvetésének több, mint ötszörösét hozta vissza világszinten.

9. Az Állítólag című műsor egyik adásában megvizsgálták a film azon jelenetét, amikor a Menyasszony, a 2 méterrel a földfelszín alá elásott koporsóból igyekszik kiszabadítani magát. Megállapították, hogy a koporsót át lehet ugyan törni, de a bezúduló földmennyiség miatt megfulladt volna.

10. A menyasszony kislányának neve BB. lett, ami a két főszereplő Bill és Beatrix nevének a kezdő betűjéből állt össze.

11. A film két Golden Globe jelölést kapott, Legjobb női színésznő (Uma Thurman) és Legjobb férfi mellékszereplő (David Carradine) kategóriában.

12. 2004-ben ez volt az első film, ami megérkezett az Oscar Bizottsághoz, ennek ellenére mégsem sikerült jelölést bezsebelnie.

13. A rendező, Quentin Tarantino egy alkalommal lánccal fojtogatta Uma Thurman-t, hogy a felvett jelenet minél élethűbb legyen.

14.  Quentin Tarantino maga szerette volna eljátszani Pai Mei karakterét, ezért 2 hónapon keresztül harci leckéket is vett, de végül úgy döntött, hogy inkább Gordon Liu-ra osztja a szerepet.

15. Annak ellenére, hogy Bill híresen képzett és profi gyilkos, a film(ek) során mégsem láthatjuk, hogy bárkit is megölne.

Friss

City scape, avagy Budapest sokféle arca: Az Álmatlanság című kiállításon jártunk a Zikkurat galériában

Alvászavar, insomnia, alvásképtelenség. Sokan küzdenek ezzel a problémával. A Zikkurat galériában olyan képzőművészek alkotásait...

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

ARA San Juan: Az eltűnt tengeralattjáró minisorozat (ARA San Juan: The The Submarine that Disappeared limited series, 2024 – Netflix) kritika

Ha hirtelen össze kell foglalnom, mit gondolok összességében a Netflix ARA San Juan: Az...

A művész és a társadalom – Szurcsik József: A varázsló kertje című kiállításán jártunk

Szurcsik József képzőművész kiállítása a Műcsarnokban látható. Címe: A varázsló kertje. A címadó képet...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

6 dolog, amit nem tudtál a szülinapos Mark Hamillről

Mark Hamill legismertebb szerepe valószínűleg élete végéig Luke Skywalker jedi lovag (majd későbbi mester...

Jurassic Park/World maratont tartanál? – Íme, hogy mennyi időt venne igénybe!

Hosszú várakozás finisébe értünk, hiszen négy év után végre megérkezik a Jurassic World trilógia...

50 éves A keresztapa! Öt kulisszatitok a legendás moziról

Ötven éve hódította meg a mozivilágot A keresztapa című Francis Ford Coppola alkotás, amely...