csütörtök, március 28, 2024

Trending

Hasonlóak

10 érdekesség a 10 éves A sötét lovag című filmről

Kerek 10 éve annak, hogy bemutatásra került Christopher Nolan, Batman trilógiájának második filmje, amit nem csak a szuperhős műfaj, de a filmtörténelem egyik legjobb alkotásáként is számon tartanak.

1. A film hat nap alatt több bevételt termelt, mint a Batman: Kezdődik! egész mozis pályafutása alatt.

2. Miközben a film nagyvárosi üldözéses jelenetét forgatták több hívást is kapott a helyi rendőrség melyben az ott lakók komolyan azt hitték a Tumblerre, hogy egy fekete tank száguldozik össze-vissza.

3. Szintén ennek a jelenetnek a forgatása alatt sikerült lezúzni egy méreg drága IMAX kamerát, amiből akkor mindössze négy darab létezett a világon.

4. A film egyik marketing próbálkozása nem teljesen úgy sült el, mint, ahogy azt a PR-osok tervezték. A terv ugyanis az volt, hogy a legnagyobb filmes weboldalak és újságok egy tortát kapnak, amiben egy működő telefon van elrejtve. A feladó természetesen Joker volt, de az egyik TV társaságnak – akik szintén kaptak ebből a tortából – nem esett le a “poén” és azt hitték, hogy bombát rejtettek el abban. Ezután ki kellett üríteni a teljes székházat, ami több milliós költségkiesést okozott a társaságnak.

5. Ez volt az első képregény adaptáció, aminek sikerült átlépnie az egymilliárd dolláros bevételi álomhatárt.

6. Azzal, hogy Heath Ledger poszthumusz Oscar-díjat nyert alakításáért, a Sötét lovag lett az első szuperhős film, ami diadalmaskodni tudott a díjátadó egyik fő kategóriájában.

7. A filmben elhangzik, hogy Bruce Wayne azért szeretne egy új Batpáncélt, hogy gyorsabban és szabadabban tudjon abban mozogni. A valóságban azonban azért kellett átdizájnolni a ruhát, mert Nolannak nem tetszett az első filmben szereplő.

8. Bruce Wayne az egyik jelenetben egy Lamborghini Murcielago-t vezet. A murciélago szó magyarul denevért jelent.

9. Christopher Nolan szerette volna, hogy Katie Holmes visszatérjen Rachel Dawes szerepében, de a színésznő nem akarta elvállalni. Ezután Sarag Michelle Gellar, Isla Fisher, Emily Blunt és Rachel Mc Adams is szóba kerültek, de végül Maggie Gyllenhaal diadalmaskodott.

10. Christian Bale megtarthatta a filmben viselt Batman maszkot. A színész szerette volna haza vinni az egész jelmezt, de közben rájött, hogy nincs hozzá elég helye otthon.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/