Végre itt a 007 Nincs idő meghalni első valódi előzetese!

A 25. Bond film háza táján nagy volt a kavarodás. Először az eredetileg kiszemelt rendező, Danny Boyle dobbantott kreatív nézeteltérésekre hivatkozva, majd a forgatókönyvet is át kellett írni. Ennek tetejében pedig a főszereplő, Daniel Craig is lesérült néhány hétre. A kezdetben 2019. novemberére kitűzött premier így végül 2020. áprilisára csúszott. De úgy néz ki végül minden a helyére került, ugyanis elkészült ez első előzetes, ami talán a szokásosnál is látványosabbra sikerült. A rendezői széket Cary Fukunaga töltötte be, Daniel Craig mellett pedig visszatér majd Ralph Fiennes, Naomie Harris, Rory Kinnear, Léa Seydoux, Ben Whishaw, Jeffrey Wright, mindezen túl pedig olyan új színészekkel is bővült a stáblista, mint Ana de Armas, Dali Benssalah, David Dencik, Lashana Lynch, Billy Magnussen és a főgonoszt alakító Rami Malek.

James Bond visszavonult és Jamaicán élvezi a megérdemelt pihenést. De a nyugalom nem tarthat sokáig, egy régi barátja, Felix Leiter a CIA-tól a segítségét kéri. A küldetés egy elrabolt tudós megmentése, ami sokkal ármányosabb ügynek bizonyul, mint azt gondolták, és Bond hamarosan egy veszélyes új technológiával felfegyverzett rejtélyes bűnöző nyomában találja magát.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...