péntek, október 11, 2024

Trending

Hasonlóak

Online folytatódik a Manna Matiné

December 13-án A tündér csizmája című bábfilmet vetíti a B32 az online térbe költözött Manna Matiné sorozat keretében. Az Álomzug társulás előadását feldolgozó kisfilm Gimesi Dóra meséjét dolgozza fel. A történetben épp karácsony előtt pár nappal látogat el egy tündér a főszereplő cipészhez, hogy egy hétmérföldes csizmát kérjen tőle. A három éves kortól ajánlott bábfilm tömöríti és filmes eszközökkel színesíti a színpadi előadást, így reméljünk, hogy a kisebbek is végig tudják nézni a történetet. Kicsit tömörítettünk az eredeti élő játékos előadáshoz képest, mert úgy gondoltuk ez így ad megfelelő élményt.



Tóth Krisztina, az Álomzug társulás vezetője elmondta, hogy „természetesen ez nem pótolja teljes mértékben az élő játék varázsát, viszont a közeli felvételek lehetőséget adnak arra, hogy olyan részleteket is megmutassunk, láttassunk, amiket színházi körülmények között esetleg nem láthatnának a nézők.”

Rendhagyó módon nem a hónap második vasárnapjának estéjén mutatja be a Manna Matiné a felnőtteknek szóló bábelőadást, hanem karácsony után, december 27-én hívja a képernyők elé a nézőket. A legendásnak is mondható Az időnk rövid története című előadást mutatják be, ráadásul angol felirattal, hogy még több emberhez eljuthasson az előadás. Gimesi Dóra elárulta egy korábbi interjúban, hogy személyes indíttatásból kezdte el megírni a darabot, mikor elveszítette a nagymamáját, akihez nagyon kötődött. Az előadásban megjelenő idős emberek és az ő történeteik mind végtelenül emberiek, megkapóak és humorosak. Az időnk rövid története bábjait Hoffer Károly tervezte, a figurákat Andrusko Marcella, Pallai Mara, Teszárek Csaba és Szolár Tibor keltik életre. A megkapó történetek mellett zenés betétek is színesítik a produkciót, ahogy az író nyilatkozta, álslágerek, melyeket Teszárek Csaba zeneszerzői munkájának is köszönhetünk – olyan dalokat hallunk, melyek akár a nagyszüleink korában is íródhattak volna, slágerekké válhattak volna, most azonban mind az öregedésről szépségeiről és nehézségeiről szólnak.

Az előadásokra a B32 webfelületén lehet jegyeket vásárolni, a befolyt összeg a független bábszínházi alkotókat segíti ebben a nehéz időszakban, amikor az élő előadásokra nincsen lehetőség. Nézzünk otthon bábszínházat együtt decemberben, találkozzunk a virtuális térben! – üzenik a szervezők, bízva abban, hogy tavasszal ismét megnyithatnak a B32 kapui és nem csak az előadásokkal, de a szokásos gyerekfoglalkozásokkal és közönségtalálkozókkal is várhajták a nézőket.

Ízelítő A tündér csizmája előadásból itt található.

Bővebb információk Az időnk rövid történetéről itt.

Jegyek: https://online-b32.jegy.hu/#/event


Majer Judit
Majer Judit
Műfajtól függetlenül képes vagyok rajongani filmekért és sorozatokért, igyekszem bennük meglátni a jót, és szeretem őket részletekbe menően is elemezni. Objektív kritika nem létezik, de törekedni kell rá.