Idehaza is megjelenik a Deadpool 2 “Szipi-szupi” verziója, méghozzá szinkronnal!

Nem sokkal az idei Comic-Con előtt került bejelentésre, hogy a 2018-as év egyik legsikeresebb produkciója, a Deadpool 2 bővített változatban is megjelenik majd. Néhány serencsés már a San Diego-i geek fesztiválon megtekinthette a 15 plusz perccel kibővített, úgynevezett “Szipi-Szupi” verziót. Amerikában a rendezvény után nem sokkal, Augusztus 7-én digitális változatban is elérhető lett ez a változat, amit természetesen mi is azonnal bevizsgáltunk. Kritika ITT!

Őszintén szólva csak a legvadabb álmainkban gondoltuk volna, hogy ez a minden szempontból elszállt változat idehaza is megjelenik, arról viszont álmodni sem mertünk, hogy szinkront is kapunk majd hozzá. Pedig a Bontonfilm Magyarország-nak hála pontosan ez fog történni. A Deadpool 2, a tervek szerint három féle változatban lesz kapható. Az egylemezes DVD kiadás csak a film moziváltozatát fogja tartalmazni, de a duplalemezes Blu-ray kiadások az alkotás bővített változatát is magukba foglalják, amin a plusz jeleneteket – ahogy már fentebb is írtuk – magyar szinkronnal élvezhetjük majd. A hagyományos műanyagtokos változat mellett, a gyűjtők egy igazán “Deadpoolos”, limitált, fémdobozos verzióban is beszerezhetik majd a nagyszájú szuperhős legújabb kalandját.

Megjelenés: 2018. szeptember 21.

Extrák:

  • Bakiparádé
  • Kimaradt/bővített jelenetek
  • Bepisilsz a nevetéstől: rögtönzések a forgatáson
  • Az X-Force legfontosabb tagja
  • A család mindenek felett: A szereplők
  • A rendezői székben David Lynch… helyett David Leitch
  • Audiokommentár Ryan Reynolds, David Leitch, Rhett Reese és Paul Wernick közreműködésével (csak a moziváltozathoz és eredeti nyelven)
  • Deadpool mókatára – 2. rész
  • És még sok más…



Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

ProVideo – DVD és Blu-ray megjelenések: 2019. December

Csernobil (DVD) - Megjelenés: 2019. december 5. A Csernobil az HBO® ötrészes minisorozataként a történelem...

Még ebben a hónapban megjelenik házimozis forgalmazásban a Volt egyszer egy….Hollywood!

A Bontonfilm Magyarország lerántotta leplet arról, hogy a hazai Tarantino fanok mikor tehetik fel...

ProVideo – DVD és Blu-ray megjelenések: 2019. November

A kis kedvencek titkos élete 2. (DVD, Blu-ray, 3D Blu-ray, Steelbook, 4K UHD) -...