péntek, április 19, 2024

Az angyalok keményen oda teszik magukat a Charlie angyalai legújabb előzetesében is!

A Charlie angyalai széria kétségkívül a 70-es évek egyik legmeghatározóbb sorozatainak egyike. Az 5 évadot és ezzel együtt 110 részt megélt sorozat természetesen Hollywood figyelmét sem kerülhette el. Bár az első remake-re viszonylag sokáig, egész pontosan 2000-ig kellett várnunk. Az McG által rendezett Charlie angyalai mozi Cameron Diaz, Drew Barrymore és Lucy Liu főszereplésével készült és habár a kritikusok nem rajongtak érte, szép bevételt tudhatott magáénak. A legújabb feldolgozás azonban már a színészkedés mellett direktori feladatokat is vállaló Elizabeth Banks rendezte. Az Evan Spiliotopoulos és David Auburn által írt filmben Kristen Stewart, Naomi Scott és Ella Blainska öltik fel az angyalok gúnyáját, hogy a világ megmentésére induljanak. Már a júniusi első ízelítő is meglepően jól sikerült, a ma napvilágot látott második teljes értékű kedvcsináló pedig még arra is rápakolt egy lapáttal, mind akció, mind humor terén. Nem hittük volna, hogy valaha ezt mondjuk, de várjuk!

Három angyal vigyáz a világra. Nincs szárnyuk, és nem fehér ruhában énekelgetnek: hanem gyorsak, vadak, veszélyesek – és nagyon dögösek. És mindannyian Charlie Townsend alkalmazásában állnak. Az elmúlt évtizedekben Charlie, a titokzatos főnök detektívügynöksége nagyra nőtt: már az egész világon vállnak felderítő- és őrző-védő munkát – és így persze a megbízók is nagyon sokfélék lettek. A filmben szereplő különlegesen kiképzett három nő az egyik külföldi akciókra szervezett egység tagja. Erő, ész, kacérság és humor a fegyverük – és nem félnek használni.

Friss

City scape, avagy Budapest sokféle arca: Az Álmatlanság című kiállításon jártunk a Zikkurat galériában

Alvászavar, insomnia, alvásképtelenség. Sokan küzdenek ezzel a problémával. A Zikkurat galériában olyan képzőművészek alkotásait...

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

ARA San Juan: Az eltűnt tengeralattjáró minisorozat (ARA San Juan: The The Submarine that Disappeared limited series, 2024 – Netflix) kritika

Ha hirtelen össze kell foglalnom, mit gondolok összességében a Netflix ARA San Juan: Az...

A művész és a társadalom – Szurcsik József: A varázsló kertje című kiállításán jártunk

Szurcsik József képzőművész kiállítása a Műcsarnokban látható. Címe: A varázsló kertje. A címadó képet...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...