Ha a tavaszi vírushelyzet és a karantén ihlette filmekről beszélünk, mindig összerándul egy kicsit a gyomrom, hiszen a valóságát olyan mélyen éljük meg még ma is, hogy a képernyőn kényelmetlen lenne újra és újra átélni. A Zuniverzum azonban nem akar visszautaztatni a múltba, hogy jól megnyomkodja az éppen hegedő sebeket és nem akarja kinevetve elbagatellizálni sem a történtek emlékét, hogy „áh, az valójában nem is volt olyan durva”. Tudja, hogy durva volt, ezért óvatos.
Oláh Kata rendező kisjátékfilmje már a film kezdő kockáival megadja a hangulatot: a kihalt Gellért-téren csupán egy ember bandukol. A Szabadság hídon egykor hömpölygő tömeg emlékét pedig a néma, sárga villamos fémes kattogása kísérti. Máté (Simon Kornél) szerelméhez siet. A karantén és a bezárások ellenére úgy érzi, egyedül partnerét nem rabolhatják el tőle. De az univerzumnak más tervei vannak vele. Máté és Alíz (Gryllus Dorka) szeretők, akik titkos találkájukon döbbenten veszik tudomásul, hogy a lezárt országhatárok miatt nem tudnak elutazni a tervezett berlini hétvégére.
Lezárások ide vagy oda, a pár tud alkalmat találni az együttlétre. Legyen az egy autóban vagy akár egy erdei futóedzés közben. Aztán, amikor Alíz kisfia rajtakapja a felnőtteket, a hazugság kénytelenül bukik ki a nő száján. Hazudott. A gyermekének, akit arra nevel, hogy hazudni nem szabad. Nem, nem csinálnak ők semmi különöset, csak meglepetésbulit szerveznek apának. Persze, hiszen két felnőtt az utca végén az autóban mi mást csinálna, mint meglepetésbulit szervezne. Ha a férj megtudná, bizonyára kerekedne a szeme meglepetésében. Aztán Máté bevallja, hogy ő már régóta többet érez. Mióta érzi már ezt…beteljesületlenül…hát, ilyen egy diákszerelem. Alízt persze ez meglepi. Miért kellett ebből valami nagyot csinálni, ha meg tudott volna maradni titoknak? Az ő kettejük izgalmas kis titkának. Egy kaland, kötelékek nélkül („két meztelen ember és semmi több”). Ahogy beszivárog a mindennapokba a távolságtartás, kettejük kapcsolata is másfél méterről tekint már magára. Valami elindult, valami tudatosult és felismerések egész sora villámként csap az emberbe. Hiszen ő nem akarja elhagyni a családját, sőt nem is gondolt rá. A viszony annyi, amennyi, de a család… a család az más.
Oláh Kata okosan rendez. A vírus miatt néptelen utcák magányosságában van valami transzcendentális, ahogy a két szerető saját életük társas magányában, családjaikat elárulva keresi a másikban a tiszta lapot, az új kaland lehetőségét. Úgy vágynak a másikra, ahogy az utcák vágyják, hogy ismét vidám emberek hada rója üres járdáikat. A film hangulatát tekintve érezhető egy letisztultság. Kis költségvetésű hobbi filmnek hat, mégis kivitelezésében profi alkotás, melyet a való életben egy párt alkotó Simon Kornél és Gryllus Dorka játéka tesz igazán kiemelkedővé. A párbeszédek nem törnek művészi babérokra. Angyalosy Eszter és Baráthy György forgatókönyve nem igyekszik ikonikus egysorosokat pakolni a szereplők szájába. Inkább próbálja a maga természetességében és esetlen őszinteségében megragadni két hús-vér ember beszélgetéseit. Minden mondat olyan, mintha a való életből lenne kiemelve, és ez az egyetlen film, ahol talán egy szándékosan elhelyezett kiejtési hiba (a’zuniverzum) is megjelenik. Annyira jól sikerül megragadni a párbeszéddel a hétköznapi lét jellegzetességeit, hogy szabályosan zavarba jöttem attól, hogy belelátok az életükbe és kénytelenül eszembe jutottak saját habogásaim és néha sehonnan-sehová tartó szövegeim. Nem mellesleg a film vége óta folyamatosan úgy érzem, hogy én ezt a két embert ismerem, nem pedig úgy, hogy volt ott a képernyőn pár érdekes karakter, akik repültek meg bunyóztak, meg kardoztak meg ezt és ezt csinálták. Ez nem egy hollywoodi film felduzzasztott dramaturgiával és hihetetlen képességű szuperemberekkel. Nem, itt emberek vannak. Itt mi, nézők vagyunk a képernyőn.
A realisztikumhoz Csukás Sándor felvételei is hozzájárulnak. Az életszerű fények, a természetes képkomponálás és a helyenként rejtőzködő kamera úgy figyeli a párt, mintha a néző maga is ott sétálna közöttük, néma tudója lenne féltett titkuknak.
Nem mehetek el amellett sem, hogy Simon Kornél letisztult, és Gryllus Dorka energikus játékát ne méltassam. Nem ez az első film, amelyben bizonyítják, hogy köztük kiválóan működik a kémia. Simon Kornél képes Máté karakterét megtölteni valami kimondatlan mélységgel, valamivel, ami miatt úgy érzed, hogy ez a férfi többet érez, mint amennyit mond. Gryllus Dorka pedig egyszerűen virágzik, a magasságok és mélységek, amiket bejár, az apró rezdülései és természetessége lenyűgözőek. Professzionálisan kiegészítik egymást.
A film, bár nem tör hatalmas magasságokba, tökéletesen átélhetővé tesz egy valós emberi drámát, melyhez a koronavírus is asszisztál. Oláh Kata óvatos rendezése nem rettegtet és nem nyomaszt a négy fal közé zárt időszak emlékeivel, hanem szépen finoman a háttérbe húzza azt és előretol két esendő embert, akik a tisztesség helyett a kalandot választották egy olyan világban, ahol legyünk bármily éberek is, a végső szót mindig a’zuniverzum mondja ki.
A rövidfilm az HBO Go-n kínálatában megtekinthető.
