Az amerikai álom elérésére való törekvés sokszor megihlette már Hollywoodot. Ez tipikusan az a téma, melyből ügyesen lehet kerekíteni egy pátoszos felemelkedéstörténetet, melyben a hős a nyomorból egészen a sikerig küzdi fel magát. Nem kell azonban mindig a forgatókönyvírók ötleteire támaszkodni, ugyanis, mint tudjuk, az élet írja sokszor a legjobb történeteket. Számtalan igaz történetből készült már hasonló témájú film, mely azt sugallja a nézőközönségnek, hogy ezt bárki elérheti. Ron Howard legújabb filmje egy igaz történetet dolgoz fel, mely egy srác problémákkal teli életét meséli el, valamint bemutatja, ahogyan ezt az életet maga mögött hagyva elindul, hogy beteljesítse a saját álmait.
J.D. Vance-nek korántsem volt egyszerű gyermekkora. Egy munkásosztálybeli családban nevelkedett, ahol folyamatos konfliktusok tarkították a hétköznapokat. Ebből az életből keresi a kiutat felnőttként, és nagyon jó irányba is halad, ugyanis a Yale Egyetem tanulójaként olyan lehetőségek nyílnak meg előtte, amikről anno csak álmodhatott. J.D.-nek több munkahelyen is helyt kell állnia, hogy előteremtse magának a pénzt, de elszántsága példaértékű. Egy nagy lehetőség kapujában azonban közbeszól az élet, ugyanis az édesanyja, Bev, kórházba kerül drogtúladagolás miatt. J.D. versenyt fut az idővel, ugyanis egyszerre szeretne a családján és a saját jövőjén is segíteni.
A barátait megválogathatja az ember, de a rokonait nem, tartja a mondás. J.D. esetében korántsem beszélhetünk egy boldog gyerekkoról, ahol a harmonikus élet dominált volna. Tudjuk, hogy a család hatalmas befolyással bír egy gyermek életére, és gyakorlatilag predesztinálja azt, hogy az adott embernek milyen esélyei lesznek arra, hogy sikeres emberré váljon. Természetesen megannyi kivételt ismerünk, ahol a körülmények és a családi háttér korántsem volt ideális, ennek ellenére a siker útjára tudott lépni valaki. Nem lehetetlen, ám az bizonyos, hogy ezeknél a személyeknél sokkal nagyobb kitartást és energiabefektetést igényel a célok elérése. Számtalan gyermek próbál kitörni a nyomorból és maga mögött hagyni a rosszat, ugyanúgy, ahogy J.D. szeretné azt tenni. Esetünkben ő testesíti meg a gyermeket, aki a kitartásának és szorgalmának köszönhetően jó úton halad, hogy kitörjön a családja nyomorúságából és árnyékából, de az élet folyamatosan kötéllel húzza vissza, és újabb és újabb akadályokat gördít elé. Az ilyen történeteket pedig valósággal zabálja Hollywood.
Ron Howard jól bemutatta azt, hogy milyen hendikeppel is kénytelenek élni ennek a társadalmi rétegnek a tagjai. Mindenki egy jobb élet reményében éli mindennapjait, azonban a nagybetűs amerikai álom elérése a legtöbb család számára örökre egy elérhetetlen délibáb marad.
A mozi során a Vance-család szemszögéből láthatjuk, hogy mennyire is nincs kolbászból a kerítés, és a hasonló társadalmi rétegbe tartozó emberek lehetőségei milyen mértékben is korlátozottak. A film egy jó nagy adag társadalomkritikát is megfogalmaz a „lehetőségek országáról”, mint például, ha nem vagy elég tehetős, akkor az egészségügy nem fog kellő figyelmet és időt szánni rád. Továbbá rávilágít J.D. karakterén keresztül arra is, hogy hiába vagy okos és tehetséges, ha nem egy tehetős családból származol, csak akkor lehet esélyed, ha három különböző helyen melózol, vagy ha diákhitelt zúdítasz a nyakadba.
A film egyébként jól építkezik, narratív szempontból a jelen és a múlt között ingázunk, aminek köszönhetően megismerjük J.D gyerekkorát, amiből pontosan megértjük a motivációját azzal kapcsolatban, hogy miért is szeretne elmenekülni és változtatni az életén. J.D.-nek és édesanyjának elég rapszodikus viszonyába is betekintést nyerünk a múltbéli jeleneteknek köszönhetően. Bev karaktere valóságos időzített bomba, senki nem tudja, hogy mikor és hol robban fel éppen, hiszen sokszor a legapróbb dolgok miatt fordul ki önmagából, és ilyenkor mind verbális, mind fizikai szempontból képes bántalmazni a körülötte lévőket. Bev instabil személyisége a drogfüggőséggel párosítva pedig elkerülhetetlenül elindítja őt az önpusztítás meredek lejtőjén. A történet harmadik fontos karaktere Mamó, aki a kora ellenére egy rendkívül vagány figurát hoz. Az ő karaktere a mozi első felében inkább csak szemlélőként vesz részt, ám a film második felében mentorként funkcionál J.D. számára, aki mindent megtesz azért, hogy a kamasz fiút az anyai támogatás hiányában visszarángassa a zűrös, elkallódó élet küszöbéről.
A színészek terén azt hiszem, nem lehet panaszunk. A két legnagyobb Oscar-mellőzött, Amy Adams (Alelnök) és Glenn Close (Veszedelmes viszonyok) is újra bizonyítják, hogy kijárna már nekik az a szobor… talán majd most. J.D. szerepében Gabriel Basso-t láthatjuk, aki teljesen hitelesen hozza az ambiciózus fiatalt, aki kénytelen megküzdenie a családja okozta problémákkal. J.D. nővérét Haley Bennett játssza, akinek karaktere talán a legegyszerűbb, legsótlanabb figura, ám ennek ellenére tökéletesen bemutatja azt az archetípust, aki a rossz körülményei miatt nem tudott önerőből kitörni, és szépen lassan ő is beleszürkült és azzá vált, amitől J.D. mindig is menekült.
A film alapvetően egy tanmeseként is felfogható. Bemutatja, hogy egy diszfunkcionális családból milyen lehetősége is van egy gyermeknek elszakadni, és valami értékesebb dolgot elérnie az életben. A mozi lehet, hogy kissé klisés módon, de két alapigazságot is közvetíteni szeretne felénk: mégpedig hogy akármi is történik, a családnál nincs fontosabb, valamint hogy senki másra nem számíthatsz a siker felé vezető úton, csakis önmagadra. Ez kissé pátoszosan hangozhat, de véleményem szerint jól prezentálja ezt a két dolgot J.D. karakterén keresztül.
Minden eddigi, alapvetően pozitív dolog mellett azért a filmek van néhány negatív aspektusa is. Bev karakterének lecsúszása néhol kissé túl lett dramatizálva, valamint az indokolatlan kirohanásai a sokadik alkalom után kissé súlyát vesztik, főleg, hogy az adott jelenet sem veszi igazán komolyan. A másik dolog, ami kapcsán hiányérzetem volt, az a Bev és Mamó közti interakció hiánya. A film során végig érezzük, hogy a múltban történtek miatt a kettejük viszonya egyáltalán nem fényes, és én igényeltem volna egy igazi anya-lánya pillanatot, amiben valóban átérezzük ennek a helyzetnek a drámáját. Volt egy-két momentum, aminél már majdnem elérték ezt, de én egészen a film végéig vártam azt az igazán nagy közös jelenetet.
A film összességében nagyon jó, elgondolkodtató kis dráma, néhol igen hatásos jelenetekkel. A kritikákkal szemben én nem érzem egyáltalán a rendező részéről ezt egy mellényúlásnak. A film nem hibátlan, viszont az apróbb hibákért bőven kárpótol a film hangulata, mondanivalója és a színészi játék egyaránt. Ron Howard legújabb alkotása jól bemutatja azt, hogy az amerikai álom hajszolása generációkon át kísértheti egy család életét, és az ebből fakadó elégedetlenség sajnos képes megpecsételni emberi sorsokat, viszont szerencsére bőven akadnak olyanok, akik képesek felülemelkedni azon, amit az élet osztott nekik, és a kemény, kitartó munka gyümölcseként végül sikeres felnőtté válnak.
