12 C
Budapest
szerda, október 28, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek TV-sorzatként folytatódhat az Alien franchise

TV-sorzatként folytatódhat az Alien franchise

Ridley Scott klasszikus, műfaj teremtő horror filmje az Alien jövőre ünnepli bemutatójának 40-ik évfordulóját. Ezért a rajongók már egy ideje azon spekulálnak mivel lepi majd meg őket, a jogokat egyelőre birtokló Fox stúdió. Nos, a legfrissebb hírek szerint ez a meglepetés nem más lehet, mint egy televíziós sorozat. A hírt először az Omega Undergr‏ound nevű oldal hozta le, akik szerint az hamarosan hivatalos megerősítest nyer a gyártó stúdió részéről is. Hogy pontosan melyik TV csatorna kínálatában találkozhatunk majd vele, valamint, hogy pontosan miről is fog szólni arról nem érkezett információ.

Egyes feltételezések szerint azonban szorosan kapcsolódik majd az eddigi részekhez, sőt tulajdonképpen Ridley Scott, az Alien: Covenant utánra szánt, több filmből álló ötletét veszi majd alapul. Ha így történne az némiképp csalódásra adhatna okot a rajongóknak, hiszen köztudott, hogy Scott a további filmjeiben inkább az androidokra helyezte volna a hangsúlyt, sem, mint a xenomorphokra. Persze, amíg nem érkezik hivatalos bejelentés ezeket a teóriákat érdemes fenntartásokkal kezelni. Ami viszont bizakodásra adhat okot az az, hogy TV-sorozatként sokkal nagyobb szabadságot kaphat a franchise és sokkal több mindent kipróbálhatnak a készítő, mint például egy mozifilm esetében. Továbbá lesz idő rendesen kibontani a történetet is és, így talán nem születik olyan fércmű, mint Alien 3 mozis változata, vagy az Alien: Covenant.

Természetesen amint hivatalos megerősítés érkezik hírt adunk róla.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...