Kerek 10 évvel ezelőtt mutatták be az első élőszereplős Transformers filmet, aminek nem csak remek látványvilága, de egy fajta gyermeki bája is volt. Talán emiatt szerették a kritikusok és a nézők is egyaránt. Aztán valami félre ment, legalábbis a kritikusok nagy része szerint. A folytatások ugyanis egyre rosszabb kritikákat kaptak, de meglepő módon ezzel fordítottan arányosan egyre többen váltottak jegyet a soron következő részekre. A harmadik epizód elsőként lépte át az 1 milliárd dolláros álom bevételt a franchise történetében, amit aztán a nagyedik résznek (A kihalás kora), három évvel később sikerült megismételnie. Ezek után nem meglepő, hogy a stúdió a most bemutatott ötödik film mellett, további 14 (igen tizennégy!) Transformers filmet tervez bemutatni az elkövetkező évtizedekben. Az utolsó lovag után azonban felmerül a kérdés: Mikor unnak rá az emberek végérvényesen ezekre a filmekre?
Az álcák és az autobotok egyaránt az emberiség ellenségeivé váltak az alatt a pár év alatt, amióta Optimus Fővezér elhagyta a bolygónkat, hogy felderítse fajának eredetét. Szülőbolygójára – a Cybertron-ra – érve találkozik teremtőjével, Quintessával, aki a Cybertron pusztulása után a Földet szemelte ki a Transformerek új lakhelyéül. Ahhoz azonban, hogy újra robotokkal népesíthesse be a Földet, egy hatalmas erővel bíró botra van szüksége, amit még a középkorban, a lovagok idején rejtettek el az autobotok a Földön. Miután egy angol lord, Sir Edmund (Sir Anthony Hopkins) a witvikánus rend lovagja rájön Quintessa tervére, angliába hívja az autobot mentő Cade Yeager-t (Mark Wahlberg), hogy segítsen megakadályozni a világvégét. Ehhez, viszont, mint később kiderül a férfi egyedül nem lesz elég. A botnak ugyanis csak egy kiválasztott személy (Merlin, a varázsló egyenesági leszármazottja) tud parancsolni, aki jelen esetben egy Vivian Wembley (Laura Haddock) nevű, csinos oxfordi professzor nő. Vivian-nal kiegészülve kezdetét veszi a hajsza a varázs botért és a világ megmentéséért, a dolgot azonban nehezíti, hogy időközben Optimus Fővezér átáll Quintessa oldalára és Megatron is visszatér. 
Kapcsolatom a Transformers filmekkel elég hullámzó. Az első részt imádom és a mai napig szinte bármikor képes vagyok újranézni. A többséggel ellentétben én a második részt is kifejezetten kedvelem. A harmadikat viszont ez már nem mondható el. Túlságosan elnyújtottnak és talán még a második résznél is infantilisebbnek találtam. A negyediket, pedig bevallom, a mai napig nem tudtam végig szenvedni. Többször is neki ültem, de sosem jutottam tovább a felénél. Ennek és a minden eddiginél rosszabb külföldi kritikák fényében rettegve ültem be az Utolsó lovagra, de legnagyobb meglepetésemre nagyon szórakoztató két és fél órát köszönhetek a filmnek. Mielőtt megköveznétek, nem azt mondom, hogy a Transformers: Az utolsó lovag jó film lenne, mert attól nagyon messze van, ellenben ki tudott kapcsolni és el tudott szórakoztatni.
Aki jegyet vált egy Transformers filmre az nagyjaból már tudja mire készüljön. Kidolgozott forgatókönyvre ezúttal se számítson senki, az a kevéske történet, ami mégis akad, pedig ezer sebből vérzik. Elég csak az alapokat megnéznünk. Az első filmben tisztán emlékszem, hogy elhangzik az, hogy ezek a robotok még soha életükben nem jártak ezen a bolygón. Ezt most sikerült felrúgniuk azzal, hogy valójában a Transformerek már több évszázada itt élnek, csak nagyon jól titkolták. Ilyen mértékben véleményem szerint nem szabad meghazuttolni egy korábbi részt még akkor sem, ha azt az univerzum építés érdekében teszik, mert ezzel egész egyszerűen hülyének nézik a rajongókat.
A sorozat másik nagy hibája, hogy túl sok szereplőt akar mozgatni és bemutatni, ami pedig még ennél is rosszabb, hogy sokukat teljesen feleslegesen. Az egyik, új főszereplőként aposztrofált kislány (Isabela Moner) például az első háromnegyed órában fontos szerepet kap, de aztán teljesen megfeletkezik róla a forgatókönyv és csak az utolsó 20 percben bukkan fel újra anélkül, hogy lényegi funkciót látna el az események alakulásával kapcsolatban. Aztán megint kapunk egy TELJESEN felesleges, nagy szájú, össze-vissza hablatyoló, viccesnek szánt, de valójában végtelenül idegesítő mellékszereplőt is. De ugyanilyen értelmetlenül lettek bemutatva hosszas perceken át Megatron új csatlósai is, akik fél órával később már sehol voltak. Apropó Megatron! Hiába kapunk egy új ellenséget Quintessa személyében, azért Megatron-t még ötödjére is sikerült beleerőszakolni a történetbe. A stáblista közbeni jelenet felvezeti ugyan a következő részt, de ezt a mostani rész kárára teszi, mert azután az Utolsó lovag csak egy két és fél órás felvezetésnek érződik majd.
Na, de akkor most jöjjenek a pozitívumok, mert sok kritikussal ellentétben szerintem vannak azok is. Először is Anthony Hopkins. Nem tudom az öreg miért vállalt szerepet ebben a filmben, de kétség kívül ő és robot komornyikja a film legnagyobb erényei. Viccesek, lazák és ezzel rendre el is lopják a show-t a többi színész elől. Humor fronton is jobban teljesít ez a rész, mint példaul az utóbbi kettő. Habár akad egy-két ordenáré poén is, de szerencsére nem ez a jellemző és egyszer-egyszer hangosan is fel lehet nevetni a film közben. A látvány újfent lenyűgöző, de ehhez már hozzászokhattunk az elmúlt évtized alatt.
