6.8 C
Budapest
péntek, október 30, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Tom Hardy három Venom filmre már biztosan aláírt

Tom Hardy három Venom filmre már biztosan aláírt

Ugyan a Sony “Pókember nélküli Pókember-univerzuma” majd csak októberben veszi kezdetét, a Venom című film bemutatásával, de a stúdiónak már most több éves tevei vannak a karakterrel és a franchise-szal. Ezt bizonyítja az is, hogy a Sony-nak már most körülbelül féltucat bejelentett alkotása van, amelyek mindegyike, valamilyen Pókember-hez köthető szereplőn alapulnak majd. Többek között szóló filmet kap(hat) Morbius az élő vámpír, Kraven a vadász és Selyem is. A legnagyobb érdeklődés azonban egyértelműen a hamarosan debütáló, Tom Hardy főszereplésével készült Venom-ot övezi. A színész pedig nemrég elárulta, hogyha az alkotás jól teljesít a kasszáknál, akkor szinte biztosra vehető, hogy ő még legalább két filmben eljátsza majd a karaktert:

Nyitott vagyok mindenre, ugyanis három filmre is aláírtam. Szóval rengetek lehetőség áll a rendelkezésünkre. Majd meglátjuk, hogy tetszik az embereknek az első film, de szerintem Venom egy elképsztő karakter. Imádtam játszani, mind őt, mind pedig Eddie Brock-ot. A Sony mindent megtett annak érdekében, hogy egy különálló univerzumot hozzon létre. Ennek pedig az alapillére lesz ez a film, ehhez kapcsolódik majd minden további felvonás. De előbb várjuk ki, hogy teljesít az alkotás a kasszáknál.

Hardy, annak ellenére is megfontolt, hogy a Venom-nak október nyitány rekordot jósoltak az elemzők. Emellett a relatíve alacsony kölcségvetés és a PG-13-as korhatár besorolás is a film sikerességének esélyét emelheti majd.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...