8.8 C
Budapest
péntek, október 23, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Teljes az animációs Addams Family film szinkronstábja

Teljes az animációs Addams Family film szinkronstábja

Az Addams Family nálunk talán nem örvend akkora népszerűségnek, mint az Egyesült Államokban, de ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy mindenki képben van a meglehetősen furcsa családot illetően és, ha mást nem is, legalább a 90-es években készült élőszereplős filmek egyikét biztosan látta már az ország nagy része. Amerikában azonban a két, Barry Sonnenfeld által rendezett alkotás mellett több élőszereplős és animáció sorozat is napvilágot látott az elmúlt évek során. Az MGM égisze alatt, azonban most elsőízben készül egészestés animációs film az Addams családról. A 2000-es évek elején egyébként Tim Burton erősen lobbizott azért, hogy ő rendezhessen egy stop motion technikával készült animációs filmet, de végül ez nem valósulhatott meg.

A jelenleg készülőfélben lévő produkciót most szintén nem Burton, hanem a Virsliparti két direktora, Greg Tiernan és  Conrad Vernon fogja levezényelni. A fentebb látható artwork mellett pedig a stúdió azt is megosztotta a nagyérdeművel, hogy mely színészek fogják kölcsönözni a főbb szereplők hangját. A család fejének, a már rég óta pletykált Oscar Isaac-et választotta az MGM. Morticia-t Charlize Theron, Wednesday-t Chloë Grace Moretz, Pugsley-t a Stranger Things fiatal sztárja Finn Wolfhard, Fester bácsit Nick Kroll, Addams nagymamát pedig Bette Midler fogja megszólaltani. Az Addam Family animációs feldolgozása várhatóan 2019 októberében kerül bemutatásra az amerikai mozikban.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...