Steven Soderbergh (Fertőzés) legújabb rendezése egy luxushajón repít át minket az Egyesült Államokból Angliába, hogy egy picit megfékezze a világunk kepesztő rohanását és közben mély dolgokról szép finoman beszéljen. A csupán két hét alatt leforgott filmhez jobb partnert a lenyűgöző Meryl Streepnél nem is találhatott volna, aki Oscar-érdemes veterán színésznőkkel szállja meg a Queen Mary 2 fedélzetét és kicsit a szívünket is. Itt nincs legyőzendő ellenfél, a központi konfliktus sem éri el azt a szintet, hogy igazán konfliktusnak lehessen nevezni. A Szabad szavak egy kedves hánykolódás a dialógok és tökéletes színészi alakítások tengerén, ahol a hullámokat az írói inspiráció és a múltból cipelt csomagok kevergetik.
A Traffic-kal Oscar-díjat nyert Steven Soderbergh a párbeszédek mestere. Ez nem kérdés. A Szabad szavak is szinte végig dialógokkal operálva, békés higgadtsággal meséli el Alice Hughes (Meryl Streep) Pulitzer-díjas írónő történetét olyan kérdéseket feszegetve, mint hogy az inspiráció szerzésének vannak-e határai vagy hogy mi történik a baráti kapcsolatokkal 30 év kihagyása után.
A történet szerint a kimért és saját szabályai szerint élő Alice – miután nem repülhet – hajóútra indul Angliába, hogy átvegyen egy nívós irodalmi díjat. A Queen Mary 2 luxushajó fedélzetén vele tart két, 30 éve nem látott barátnője, Susan (Dianne Wiest) és Roberta (Candice Bergen), illetve Alice unokaöccse, Tyler (Lucas Hedges) is, akit azért vitt magával, hogy barátnőit szórakoztassa, amíg ő készülő új könyvén dolgozik. Alice nem tudja, de fiatal ügynöke, Karen (Gemma Chan) is fellopózott a hajóra, hogy kideríthesse, vajon melyik bombasikerű könyve folytatásán dolgozik most az írónő. Hogy biztosra menjen, Karen szorosabbra vonja kapcsolatait Tylerrel, hátha a fiú segítségével fény derül Alice készülő könyvének titkára. Terve azonban kicsit önző, hiszen Tyler számára a megnyíló és őszinte nő közeledése romantikus érzelmeket mozgat meg.
Egy látszólag tökéletes életű írónő hosszú utazásra indul barátnőivel, hogy az út során kalamájkák és muris szituáció során, sok nevetés és sírás közepette rádöbbenjen az élet valódi értékeire. Rém egyszerű alapsztori, nyitva hagyva a kaput a dramedy-nek, hogy majd jó nagy poénokkal ezeket lecsapkodja. De nem Soderbergh-gel! A rendező roppant stílusosan és óvatosan nyúl a témához és egy percre sem hagyja ezt az alaphelyzetet ezekbe a klisékbe süllyedni. A megoldása egyszerűen annyira Soderbergh-i.
Az irányító és független Alice olyan író, aki talán kicsit túl sokat élt a saját fejében. Magának való figura, aki az írás mellett – a kifejezés nem komikus értelmében – néha az életben sem talál rá a megfelelő szavakra. Legalábbis Roberta szerint. A nőifehérnemű-eladóként dolgozó Roberta neheztel Alice-re, mert úgy érzi, az egyik sikerkönyvének történetét róla mintázta, és ennek hatására akkori élete Alice miatt dőlt romba. A nő célja egyértelmű: számon kérni Alice-t és szerezni egy gazdag férjet a hajón, hogy visszakaphassa korábbi, tönkrement életét. Az egészben van egy kedves, de mégis komoly ügyetlenség.
Az Oscar-jelölt Candice Bergen (Egy elvált férfi ballépései, Murphy Brown) alakítása lehengerlően profi, ahogy az itt csendesen háttérbe húzódó és kedvesen nagymamás, két Oscar-díjas Dianne Wiest játéka is. Az ő kettősük jeleneteiben izzik a levegő és hihetetlen profizmus áramlik belőlük. Akárcsak Lucas Hedges (Eltörölt fiú, A régi város) és Gemma Chan (Kőgazdag ázsiaiak, Humans) párosa között, akik legalább annyira különböznek, amennyire hasonlítanak. Itt nem bohóckodnak és nem cukiskodnak az idős, veterán színésznők. Nem csúfolják és nevetik ki korukat, nem kergetnek bukdácsolva fiatalos álmokat. A maga természetes szépségében ábrázolják, hogy az életet 70 éves kor felett is érdemes élni, és igenis, van is miért élni. A maguk Soderbergh-i humorával a karakterek végig őszintén hitelesek, és mintha a való életből csöppentek volna ide. A problémáik is nagyon hétköznapian emberiek, nélkülözik a heroizmust és túldramatizálást.
Mint film, nem illik bele a hagyományosan vett történés-vezérelte alkotások világába. Bár szerkesztése lineáris, mellőzi a nagy fordulatokat és dramaturgiai fordulópontokat. A lassú kimértség és a hajón való kedves imbolygás kiválóan áll neki. Érzésben a Paterson nézése közben átéltek jutottak eszembe. Amolyan művészfilmes hangvételű alkotás ez, mely a maga zsánerében versenyez. Ugyanakkor önmagához mérten nem hibátlan. A végére meginog és erőltetett lesz, ahogy átvált egy esemény-vezérelt sztoriba. A nagy fordulata leforráz, és hirtelen nem is tudja hova tenni az ember, annyira nem illik bele elsőre a történet lefolyásába. A hírességét a ponyvaregényeknek köszönhető sztáríró alakja sem lett igazán jól kihasználva. Az ő karakterének megjelenésével igyekszik kicsit szembe állítani a szépirodalmat és szórakoztató irodalmat, a művészi önkifejezést és az ipari futószalag jellegű termelést, de üzenetében és jelentőségében nem sikerült elég jól megragadni a két írói minőséget, ahogy adott esetben lehetett volna.
A Szabad szavak nagy fegyvere, hogy nagyon finoman beszél mély dolgokról úgy, hogy egy percig sem lesz unalmas. Nem tesz nagy kijelentéseket és nem pufogtat gigantikus drámai monológokat, halkan suttogja a füledbe a kérdéseket, hellyel kínál és meginvitál egy kiadós beszélgetésre. Ezt az érzést fokozza a kamera statikussága is. Gyönyörűen belakja és jóérző merevséggel megmutatja a luxushajó minden szeletét. Egyfajta megfigyelőként is viselkedik, mintha általa mi, nézők is együtt ülnénk velük és privát, ugyanakkor egyáltalán nem intim beszélgetéseik néma résztvevői lennénk. A film operatőre is maga Soderbergh volt, Peter Andrews álnéven.
Meryl Streep (Sophie választása, A Vaslady) félelmetesen zseniális. A három Oscar-díjas színészlegenda mesterien ölti magára a kimért, saját intelligenciájának és szépirodalmiságának szépségében tündöklő írónőt. Tökéletesen hozza az előzékenyen tapogatózó, barátnőitől réges-rég levált figurát. Központisága egy pillanatig sem tűnik túl soknak, hiszen a mellékszereplők története ugyanolyan kíváncsivá tesz, és ahogy közeledünk a tetőponthoz, szabályosan beránt. A párhuzamos történetmesélés Soderbergh védjegye, ezt már az Ocean’s trilógiában is megmutatta. Örömjáték ez a színésznők számára, akik a pletykák ellenére, ha a szövegeikben nem is – hiszen azok Deborah Eisenberg drámaíró és a rendező alaposan megírt sorai –, de azok kifejezésében, interpretációjában sokszor szabad kezet kaptak.
A Szabad szavak az a film, amely csendesen elmeditálgat és lelassít, elterelve a figyelmed a zakatoló világról és kicsit befelé fordítva észrevéteti veled, hogy a világ önmagában mennyire gyönyörű hely tud lenni és a szépség mennyire is a részletekben lakozik.
