szombat, december 21, 2024

Trending

Hasonlóak

Skandináv lendületű, példás krimi: Valan – Az angyalok völgye (Valan – 2019) kritika

Már a 2018-as X – A rendszerből törölve után is látható volt, hogy Magyarországon nincs kreatív gátja a magas minőségű thriller-krimik gyártásának, erre a 2019-ben mozikba került Valan – Az angyalok völgye csak még jobban ráerősített. Egy évre rá, most az HBO Go kínálatában élvezhetjük az utóbbi idők egyik, ha nem a legjobb magyar bűnügyi filmjét. Még! Ilyet! Légyszi!

Valan
Forrás: Geekz

A történet múltbeli képekkel indul és intelligensen építkezik. A román forradalom a Valan névre hallgató kis, hegyek ölelésében fekvő bányászvárost is elérte, így az iskolát és a benne tanuló gyerekeket egy biztonságosabb helyre kell evakuálni. A nagy zűrzavarban Peti és húga, Juli elkeverednek egymástól, olyan messze, hogy azon még a tanáruk és egyben nagybátyjuk, János bácsi (Hatházi András) sem segíthet. A káoszban Petit feltaszigálják a buszra és hiába kiabál húga után, a jármű ajtaja érzéketlenül csukódva az arcába vágja: „utoljára láttad Julit.”

A múltunk sebei hosszan elkísérnek, és van, hogy sohasem gyógyulnak be igazán. A hegesedés csak ideig-óráig tart, és ha egyszer végleg begyógyulni látszanak, az élet makacsul letépi a hámréteget, hadd csillogjanak emberi valónk kínzó mélységei. Immáron több mint 20 év telt el, amint Péter (Krisztik Csaba) egy kisbusz ajtaját csapja be több, hosszú-hosszú év gyülemlő, fortyogó haragjával. Vadászatra érkezett, ahol nem ő a nyúl. Társával beront egy bordélyházba és egy-két lövés dörrenése jelzi, hogy a törvény utolérte Brassó piroslámpás házainak világát. Péter zsaru, és minden lányban saját, hosszú évekkel ezelőtt eltűnt húgát keresi. Reménybe fojtott megváltáskeresés lenne ez? Lehet.  Vajon talál benne megnyugvást? Lehet, hogy sohasem.

Valan
Forrás: Magyarkurir

Egy nap azonban Péter telefont kap: Valanban találtak egy holttestet, ami lehet, hogy Julié. A remény, hogy húga végre békére lelhet, újra régi szülővárosába viszi. A brassói nyomozó a helyi rendőrökkel együtt nyomozásba kezd. Csakhamar fiatal lányok sorozatos eltűnésére derül fény, és úgy fest, sokkal több van a háttérben, mint egymásra hasonlító, egyedi esetek.

Innentől kezdve folyamatosan nagy levegőket vesz a story, és hosszú szünetekkel, ütemesen sóhajtja ki magából a drámaiságot. Jó ez a hullámzás. Zaklatottsága beránt, és a szünetek csöndjeiben átélhető fájdalom nagyon élénken támadja a néző érzéseit. Valan a pusztulás felé sodródik. A téli hideg mintha konzerválta volna a múlt fájdalmait és a jelen nehéz szembenézéseit. A korrupció és a létfenntartás egymást váltogatva próbálja életben tartani önmagát, a magyar származású Péternek pedig ebben a vegyes etnikumú világban kell szembenéznie saját démonjaival és rejtőzködő ellenfeleivel.



Annak ellenére, hogy ez Krisztik Csaba első igazi mozifilmszerepe, tökéletesen ráérez a zaklatott múltú, kemény nyomozó figurára. Szakértelme nem véletlen, hiszen a Jászai Mari-díjas színész már veteránnak számít a színpadon. A párbeszédek jó hányada, közel fele románul zajlik, ez azonban cseppet sem akadály Krisztik Csaba számára, hiszen kiválóan beszéli a román nyelvet. A nyelvi sokszínűség egyébként kifejezetten jól áll a filmnek, ad neki egy mélységet és egzotikumot. Ha tengerentúli krimi-thrillerként tekintünk rá, akkor mintha Románia lenne az új Mexikó, míg Magyarország az Egyesült Államok. Persze a közelítés idegen, de a nyelvi egybefonódások miatt mégis találni táptalajt a közelítéshez. Krisztik Csaba egyértelműen a hátán cipeli végig a filmet, de nem egyoldalú ez a munka, hiszen a mellékkarakterek kiválóan kiegészítik és támogatják. Mesterien kelti életre a szőke, dércsípte tekintetű, szemében fájdalmas csillogású skandináv figurát, aki mintha már elfelejtett volna akarni, csupán csak hinni tud.

Valan
Forrás: Magyarkurir

A kétes hitelű pap, a részeges és megkérdőjelezhetően tisztességes rendőrfőnök, Dragos (Tollas Gábor), a gengszterek és elkeseredett szülők, a szeretetszolgálatot működtető gyötört nagybácsi és a fájdalmában összetört és megzavarodott nagynéni mind-mind Valan fájdalmas végnapjait hirdetik. Hiába-e a kétségbeesett égbe kiáltás, a gyermekkereskedelem, prostitúció vagy az ördögi gonoszság undorító pókja ellen, ha az újra és újra megszövi hálóját? Olyan valóság ez, amelyről mind igyekszünk elfordítani a fejünket, de attól még ott van és megtörténik.

Télen még a gondolatok is megfagynak. Nemcsak a világ hűl ki, hanem egy kicsit az ember lelke is. A nyári forróság emléke már nem fűti olyan hevesen. A köd néma erővel borul a hófödte tájra és mint a tettes áldozatait, úgy keríti a völgyet hatalmába. Stílusában, tónusaiban nagyon profi módon összeállított film, melyet lenyűgöző képi világa és mély átéléssel megírt zenei bejátszásai, olykor csöndjei tesznek igazán nagy formátumúvá.

Valan
Forrás: Index

Az igaz, hogy nem hibátlan a forgatókönyv, és helyenként, vagy egy történetidegen szerelmi szállal vagy egy logikai furcsasággal el-elrajzolja magát, de ezek nem zavarják meg az egyébként végig a székbe süppesztő sztorit. Dramaturgiai felépítése ugyanakkor a kiemelkedő alkotások stílusjegyeit viseli, és különösebb történetmesélési újítások nélkül építkezve, szépen végig a műfajban marad. Az események és nyomok fonala egy olyan körívet rajzolnak, mely olykor magába fordul, olykor vakvágányra vezet, de a végén ott a titok megfejtésének bizonytalansága, amit lehet, hogy az erdő magánya örökre eltemet.

Pisztolylövés alig dördül, de amikor igen, annak nemcsak hangja van, hanem ereje is. Fájdalmas elkeseredettséggel hatol bele az éjszakába, mintha egyetlen lövéssel véget lehetne vetni a világ összes gondjának. Itt nem keresi a golyó az ellent, és nem fáraszt papírmasé akciófilmelemekkel. Ez egy pisztolytáska-kicsatolós, kemény zsarufilm, ahol nem a golyónak van tekintélye, hanem a nyomozók övére csatolt, életet a haláltól elválasztó revolver látványának. Mert ott elég a látvány is, ahol a fókuszban a mondanivaló.


Érsek Ádám
Érsek Ádám
Üdv a fedélzeten! A filmek világa már akkor elragadott, amikor még azt hittem, hogy a filmeket apró emberek csinálják élőben a televízióban. A film számomra egy lelki utazás, szenvedély és hivatás. Azért munkálkodom, hogy minél többekkel megosszam azokat a csodákat, amik a képernyőn nyújtózkodnak felém.