7 C
Budapest
csütörtök, október 22, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Előzetesek Pennyworth előzetes: Batman komornyikja sem volt mindig olyan jóravaló

Pennyworth előzetes: Batman komornyikja sem volt mindig olyan jóravaló

-

Lassan minden TV társaság rendelkezik saját szuperhős sorozattal. Az HBO-nak ott a Watchmen és az Orgyilkos osztály, az ABC-nek pedig a Bosszúállók spinoff szériája, a SHIELD ügynökei. És a sorból az EPIX sem akar kimaradni, akik a Pennyworth sorozattal Batman kimért komornyikjának, James Bond-ot is megszégyenítő fiatal korát szeretnék bemutatni nekünk. Ehhez pedig a lehető legjobb showrunner-eket, Bruno Heller-t és Danny Cannon-t nyerték meg, akik a Gotham című, nem rég véget ért sorozat felett is bábáskodtak. A címszereplőt a relatíve ismeretlen Jack Bannon, míg Thomas Wayne-t, Ben Aldridge fogja életre kelteni, de fontos szerepet játszik majd benne Jason Flemyng (Blöff, Ha/ver) is.

A sorozat Bruce Wayne legendás komornyikjának, Alfred Pennyworth-nek a korai éveit mutatja be. Onnantól, hogy 20-as éveiben a brit SAS katonai egységtől való leszerelése után, Thomas Waynnel kezd el közösen dolgozni, a 60-as évek Londonjában.


Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

KI NE HAGYD!

Az aszfalt királyai (Ford v Ferrari – 2019) [Kritika]

A Le Mans-i 24 órás autóverseny a világon a legrégebben – egészen pontosan 1923 óta – megrendezett futam, amelynek volt egy nagyon emlékezetes, de...