14.3 C
Budapest
szerda, október 21, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Női főellensége lehet a Star Trek negyedik részének

Női főellensége lehet a Star Trek negyedik részének

A J.J. Abrams által felélesztett Star Trek franchise első két része szép sikereket tudhatott magáénak, azonban a 2016- os, Túl minden alcímre hallgató harmadik felvonás már nem szereplt olyan fényesen, mint azt ahogy a stúdió elvárta volna. A többségében pozitív kritikák ellenére is “mindössze” 343 millió dollárt sikerült összeszednie világszinten, ami a 185 milliós költségvetéshez (+marketing) valóban nem túl combos összeg. Ezután a franchise sorsa eléggé bizonytalanná vált, de idén a filmeket gyártó Paranount stúdió bejelentette, hogy dolgoznak a negyedik részen, ezen felül pedig egy Quentin Tarantino rendezésében készülő Trek filmet is kilátásba helyeztek.

A negyedik rész jelen pillanatban olyan előrehaladott állapotban van, hogy már egy rendezőt is találtak hozzá  S.J. Clarkson személyében, aki a sorozat első női rendezője lesz majd. A legfrissebb hírek szerint pedig nem csak a rendező, de a film két új szereplője is nő lehet. A két karakter egyike az új rész főellenségét, míg a másik az Enterprise legénységének új tagját személyesítheti meg. A pletykák szerint ezek közül az egyikre jelen pillanatban a Fekete Párduc és a The Walking Dead sztárja Danai Guira a legesélyesebb, de, hogy pontosan melyikre arról nem szóltak a hírek. És erre választ lehamarabb csak a jövő heti Comic-Conon, vagy az azt követő Star Trek konferencián kaphatunk rá.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...