10.6 C
Budapest
csütörtök, október 29, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Neil Blomkamp rendezésében készül az új Robotzsaru film!

Neil Blomkamp rendezésében készül az új Robotzsaru film!

Amikor egy 80-as években készült alkotáshoz készítenek folytatást, vagy rebootolják azt, mindig elmélázok azon, hogy mennyi és milyen remek mozit köszönhetünk ennek az évtizednek. Elég csak a Vissz a jövőben-t, a Terminátor-t, az Aliens-t, vagy a Robotzsaru-t említenem, de folytathatnám a felsorolást napestig. Utóbbihoz egyébként két folytatás, egy TV-sorozat és egy remake is érkezett az elmúlt évtizedek során. Mondanom sem kell, hogy ezen alkotások java része értékelhetetlenre sikerült. Igaz hazudnék, ha azt mondanám, hogy a 2014-es, José Padilha által rendezett remake önmagában nem lenne egy szórakoztató alkotás, de sajnos az eredeti film brutalitását és társadalomkritikáját is egy az egyben mellőzte. De ezen most változtathat a District 9 és a Chappie című filmek rendezője, Neil Blomkamp.

A rendező nem rég majdnem esélyt kapott rá, hogy egy másik, 80-as évekbeli sci-fi, az Aliens folytatását levezényelje, de a produkció a stúdiónak “köszönhetően” nem valósulhatott meg. Ez az Alien film egyébként a Bolygó neve: Halál után történteket teljesen figyelmen kívül hagyta volna. És valószínűleg ez lesz a helyzet az új Robotzsaru filmmel is, ugyanis az, a soha el nem készült, 1987-es eredeti folytatásának szánt RoboCop Returns sztoriján alapszik majd. Ezért pedig nem kapcsolódik sem a most ismert folytatásokhoz, sem a 2014-es reboothoz sem. Edward Neumeir és Michael Mayer 30 évvel ezelőtt írt, eredeti forgatókönyvét Justin Rhodes (Terminátor 6) turbózza majd fel a mai igényeknek megfelelően. A stúdió azon kívül, hogy bejelentette a reboot/folytatás elkészültét, nem adott bővebb tájékoztatást arról, hogy az mikor kerülhet bemutatásra, és, hogy ki lesz annak főszereplője. Blomkamp egyébként remek választának tűnik, hiszen többször bizonyította már, hogy nála bizony a brutalitás és a mélyenb mondanivaló nem zárják ki egymást.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...