1.6 C
Budapest
szombat, november 28, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Box Office Minden idők harmadik legjobb januári nyitányát produkálta az Üveg!

Minden idők harmadik legjobb januári nyitányát produkálta az Üveg!

Habár a kritikusok többnyire lehúzták M. Night Shyamalan legújabb filmjét, az Üveget, ez azonban nem szegte kedvét a nézőknek. Ennek köszönhetően pedig a Sebezhetetlen és a Széttörve közös folytatása 40 millió dollárral kezdte meg pályafutását Amerikában, ami minden idők harmadik legjobb januári nyitóhétvégéje, a Clint Eastwood rendezésében készült, Amerikai mesterlövész (107 millió dollár) és a Pofázunk és végünk (48 millió dollár) mögött. Az Üveg további 48 millió dollárt gyűjtött össze Amerikán kívül, amivel 3 nappal a bemutatója után, világszinten már 88 millió dollárnál tart M. Night Shyamalan új filmje. Ez pedig a mindössze 20 milliós költségvetéshez képest nagyszerű eredmény. Így hát kijelenthető, hogy az indiai származású rendező ismét a csúcson van. És hol van még a vége…

15,6 millió dollárral a második helyre csúszott vissza a francia Életrevalók című film amerikai feldolgozása, a The Upside. Az évek óta ide-oda tologatott film azonban nem panaszkodhat, hiszen ez mindössze néhány millióval kevesebb a múlt heti eredményéhez képest. A bronzérmet ezúttal nagy meglepetésre egy egész estés Dragon Ball animációs film, a Dragon Ball: Broly szerezte meg 10,6 millió dollárral. A negyedik helyen az Aquaman zárt, ami 10,3 millió dollárt jelent, így már csak 21 millio dollárra van szüksége ahhoz, hogy a legtöbb bevétellel rendelkező DC adaptáció legyen, megelőzve ezzel a Sötét lovag: Felemelkedés-t.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); 1. Amerika kapitány:...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...