Egyáltalán, hogy létezik-e legjobb film, abban kételkedem. Mégis, ha döntenünk kell, este mit vegyünk elő, rengetegszer az IMDb szubjektív értékelésekkel felállított listájához nyúlunk, és általában 7-től felfelé válogatunk. A csoda azonban időnként ott rejlik, ahol valójában sosem kerestük volna. Én nem hiszek a kiválóságban, én az egyediségben és a művészi kifejezőerőben hiszek. Egy filmnek nem kell kimagaslónak lennie ahhoz, hogy emlékezetes legyen, viszont egy emlékezetes film számomra már valahol igenis kimagasló. Filmek téren nem vagyok szőrösszívű, ami megragadott bennem valamit, vagy elkísért egy különleges utazásra, az már számomra, még ha szakmailag hibákkal teli is, jó filmnek számít. Ebben a rovatban hétről hétre összegyűjtök egy kosárral az IMDb méltatlanul alulértékelt gyöngyszemei közül. Megnézni őket ér! Jó szemezgetést!
Fekete pillangó (Black Butterfly, 2017) (6,2/10)
A Fekete pillangó tipikusan az a film, amelyről megnézése előtt tilos előzetest nézni vagy utánaolvasni. Minden előre megtudott információ csak rontaná a tökéletes élményt. Őszintén mondom! Az alulértékelt mesterművek olyan ékes példája, mely úgy adagolja a fordulatokat, mint egy futószalagos masina. Egy percig sem aránytalanul! A történet kezdetén megismerjük az alkotói válságban tengődő egykori sztárírót, Paul-t (Antonio Banderas), aki a házába befogadja – az egy kocsmai vitában mellette kiálló csavargót – Jacket (Jonathan Rhys Meyers). A páros eleinte jól kijön egymással, azonban Jack kezd visszaélni vendéglátója kedvességével és fejébe veszi, hogy kirángatja Pault írói válságából. Paul legrosszabb rémálma valóra válni látszik, amikor – egy nagy vihar miatt áram nélkül maradva – összezárva találja magát az egyre basáskodóbbá váló titokzatos idegennel. A feszültség és a titkok folyamatos adagolása végül olyan kanyaros fordulatokká kulminálódik, hogy a néző képtelen lesz veszteg maradni foteljében. Egy ilyen filmnél pedig jogosan várjuk, hogy a vége nagyot fog szólni. Megéri várni! Elképesztő! Többet nem árulhatok el a sztoriból. Ezt a filmet látni kell! Viszont annyit mondhatok, hogy egy cseppet sem veszi magára az „összezárva idegenekkel” típusú thrillerek kliséit.
Vérkötelék (Blood Ties, 2013) (6,5/10)
A Vérkötelék egyike azon filmeknek, amelyek kortalan nagyszerűséggel ragadják meg a 70-es évek történelmi stílusát. A film nézése közben egyik pillanatról a másikra úgy éreztem, hogy hirtelen bajszom és pajeszom van, szatén ingek meg kordbársony nadrágok között válogatok, miközben a háttérben Tommy James & The Shondells „Crimson and Clover” című dala szól. Furcsa egy időutazás. De nemcsak a külsőségekben köszön vissza Nixon és a Vietnam-i háború lezárásának évtizede, hanem a film tempója is a 70-es évek klasszikusainak lassan építkező ütemét követi. Miután a gyilkosság miatt hosszú éveket ült Chris (Clive Owen) kiszabadul, öccse – a rendőrnyomozó Frank (Billy Crudup) – próbál neki segíteni, hogy sínre tegye életét. Munkát szerez neki és megengedi, hogy nála lakjon. A leégett Christől gyerekeik anyja, Monica (Marion Cotillard) gyerektartást követel a börtön miatt kiesett évekre. Miután több próbálkozása is kudarcot vallott, Chris régi mesterségéhez, a bűnözéshez nyúl, hogy pénzhez jusson. Vajon mit tesz Frank, amikor egy rablási rajtaütés alkalmával a tolvaj maszkja alatt ráismer bátyjára? Vajon a két testvér között húzódó örök konfliktus képes lesz-e feloldódni, vagy inkább tovább mélyül? Igaz-e az állítás, hogy a bűnöző mindig bűnöző marad? A nagy kérdések mellett – a főbb szereplők oldalán – olyan nagy nevekből álló színészi gárda áll, mint James Caan, Mila Kunis, Noah Emmerich és Zoe Saldana. Nemcsak az alakítások jók, hanem a történet és az érzelmek is úgy keverednek, hogy egy méltán korrekt alkotás kerekedik ki a végén. A Vérkötelék egy olyan, akcióval és drámával telt kaland, mely legalább akkora élményt nyújt, mint egy Cadillac Coupe DeVille-el való suhanás New York cigarettafüsttől ködös utcáin.
Szerelem a végzeten (Serendipity, 2001) (6,9/10)
A „szerendipitás jelenség” szótári definíciója szerint ráébredés olyan dologra, amelynek azelőtt nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget. Nem is fémjelezné ez jobban azt a pillanatot, amikor a filmet először megnézve rádöbbentem, hogy amit láttam, az a világ egyik legcsodálatosabb filmje volt. Szerendipitás pillanat volt. Azóta többször megnéztem és ugyanazt a gyönyörű érzést adja, mint első alkalommal. Ezt igazán kevés film tudja! Annyira finoman adja át az elveszített nagy szerelem és a grandiózus egymásra találás érzését, hogy félelmetes. Nem egy magasra pontozott romantikus darab, de nyugodt szívvel kijelenthetem… Kijelenthetem? Kijelenthetem! A legszebb romantikus film, amit valaha láttam. Kellemes romantikából, könnyekből és szívfacsargató felismerésekből nincs hiány. A Hölgyválaszt is jegyző direktor Peter Chelsom ezt igazán eltalálta. A párjaiknak ajándékot válogató Jonathan (John Cusack) és Sara (Kate Beckinsale) véletlenül egyszerre ragadják meg az utolsó pár kasmír kesztyűt a boltban. Bár mindketten házasság előtt állnak, együtt töltik az estét a karácsonyi fényektől nyüzsgő, hóba burkolózott New Yorkban. Bár a szerelem kettejük között parázslani kezd, mikor Jonathan Sara telefonszámát kéri, a nő felveti, hogy döntse el a sors, vajon az ég is egymásnak teremtette-e őket. Sarah felírja a számát és nevét egy könyv belső borítójára, míg Jonathan a sajátját egy bankjegyre. Ha életük során később a kezükbe kerülne a másik száma biztosak lehetnek abban, hogy igen. A két félnek azonban elválnak útjaik. Csakhogy néhány évvel később mindkettejük fejében elkezd motoszkálni ennek a különös estének az emléke…
47 ronin (47 Ronin, 2013) (6,3/10)
A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a szamurájok olyanok voltak, mint az idősebb generációknak az indiánok. Profi harcosok, akik gyönyörű tájakon élnek, színes páncélban mászkálnak, hősiesek és a becsület számukra mindennél fontosabb. Persze a valóság sokszor más, mint ahogy azt az ember elsőre képzeli. Csodálatom azonban a szamurájok története és öröksége iránt továbbra sem hagyott alább. A japán mondavilágot és igaz történeten alapuló eseményeket igyekszik feldolgozni a 47 ronin című alkotás. Miután vezérét Lord Kira (Tadanobu Asano) ravasz tettel tőrbe csalta és „megölette”, Ôishi (Hiroyuki Sanada) maga köré gyűjti szamurájait, hogy kiköszörülje a családja és földje becsületén esett csorbát. A számkivetett Kai (Keanu Reeves) is csatlakozik az uruk haláláért revansot venni igyekvő, földönfutóvá vált szamurájokhoz. A társaság nem kis megpróbáltatások árán, magukat a vidék démonjain átverekedve indulnak Kira nyomába. A film különleges fantáziavilága és a látványos csatajelenetek olyan excentrikus hangulatot teremtenek, hogy az mindenképp említésre méltó. Szamurájtörténethez híven van önfeláldozás és rituális öngyilkosság – seppuku – is, meg persze rengeteg kardozás. Keanu Reeves karakterének a film végén elhangzó mondatai pedig sokáig velünk maradnak.
Lopott idő (In Time, 2011) (6,7/10)
Ha a nem túl távoli jövőben játszódó tudományos fantasztikus filmekről beszélünk, akkor azok általában rendre jelenlegi világunk valamely erősen felnagyított és kisarkított hibájára húznak fel egy disztópikus koncepciót. Gondoljunk csak a Mátrixra vagy a – kritikusok szemében csődöt mondó, de a – popkultúra részé vált Equilibrium – Gyilkos nyugalomra. Ezekben mindig valaki elnyom valakit. Jelen van egy kis lázadó társaság és egy korábban egy hétköznapi figurából hőssé lett egyén, aki felismeri az igazságtalanságot és saját képességei adta esélyét a változtatásra. Pontosan ilyen alapokra épít a Lopott idő is, beépítve egy egész izgalmas tényezőt, az időt. Hogy az idő pénz, azt mindig is tudtuk, na de fordítva? Erre már nem gondolt az ember, ugye? A Lopott időt jegyző direktor azonban igen. A koncepció szerint a világban az emberek életét az alkarjukon zölden világító digitális óra határozza meg, és méri, mennyi idejük van hátra. Míg a gazdagok szinte végtelen idővel rendelkeznek, addig a gettó lakossága percről percre él. Hogy az ötlet még extrább legyen, egy ember sem öregszik tovább 25 éves koránál. Szeretnénk itt élni, mi? Will Salas (Justin Timberlake) – a gettó hétköznapi lakója – megmenti egy időmilliomos életét, mire az neki ajándékozza minden idejét és öngyilkos lesz. Mivel az időrendészek Willt gyilkossággal gyanúsítják, a férfinak menekülnie kell. Élete és megszerzett ideje biztosítása gyanánt elrabolja a milliomos leányzót, Sylvia-t (Amanda Seyfried). Miután Will Robin Hood akcióba kezd a megszerzett rengeteg idővel, az időrendészek Raymond (Cillian Murphy) vezetésével még sürgetőbb hajtóvadászatot indítanak ellene. A Lopott idő egy izgalmas és fordulatos alkotás, mely steril világának és koszos sci-fi hangulatának köszönhetően ki tud magának taposni egy figyelemre méltó helyet a minőségi sci-fik galériájában.
