5 C
Budapest
péntek, december 4, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Megnéznétek egy Austin Powers filmet Dr. Genya szemszögéből?

Megnéznétek egy Austin Powers filmet Dr. Genya szemszögéből?

Ha igen akkor ez a cikk nektek szól, ugyanis a legfrissebb hírek szerint Austin Powers és Dr. Genya kitalálója és megformálója, Mike Myers pontosan ezt vette a fejébe. Az első Austin Powers film még 1997-ben került bemutatásra. Akkoriban nem igazán szerepelt jól a mozikban, ellenben az otthoni megjelenést követően megtalálta közönségét és hamar kult státuszba emelkedett. A két évvel későbbi folytatás ennek tükrében már egész szép számokat (206 millió dollár) produkált. Az eddigi utolsó, szám szerint harmadik epizód pedig a széria legsikeresebbike lett 213 milliós bevételével. Természetesen a folytatás tervben volt, de 16 évvel később sem készült el. Mike Myers napokban adott interjúja szerint ez viszont hamarosan változhat, méghozzá a megszokottól eltérő módon:

Szeretnék készíteni egy új Austin Powers filmet, de ezúttal Dr. Genya szemszögéből. Ez a film kaphatná az Austin Powers 4, de akár a Dr. Genya 1 címet is.

Myers még 2008-ben nyírta ki látványosan a karrierjét, a Love Guru című filmmel. Azóta élőszereplős formában csak a Becstelen Brigantyk-ban tűnt fel, de ott is mindössze pár percre. Nagy visszatérése az idén decemberben bemutatásra kerülő Bohém rapszódia című életrajzi filmben várható, de ha azzal sem sikerül újra felfuttatnia magát, akkor valóban csak az Austin Powers 4 segíthet rajtaTöbbek között egyébként azért is szeretne Myers, Dr. Genyával a főszerepben filmet készíteni, mert a rajongók körében nagyobb népszerűségnek örvend még a címszereplőnél is, továbbá a #metoo kampányok idején nem lenne túl szerencsés egy szexista titkos ügynökre főszerepet osztani.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); 1. Amerika kapitány:...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...