fbpx
2.2 C
Budapest
szerda, január 20, 2021
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Megkezdődött a Demóna folytatásának forgatása

Megkezdődött a Demóna folytatásának forgatása

A Demóna első része abszolút meglepetés siker volt négy évvel ezelőtt, annak ellenére is, hogy az átlaggal ellentétben egy negatív karaktert tettek meg főszereplőnek. A Disney égisze alatt készült élőszereplős adaptáció 180 millió dollárból készült és majd 800 millió dollárt fialt világszinten. A folytatás bejelentése ennek tükrében nem volt meglepetés a stúdió részéről, igaz azt hittük ennél gyorsabban összehozzák majd. Remélhetőleg azért tartott ennyi ideig tető alá hozni a folytatást, mert az előző részhez méltó alkotással szerettek volna előrukkolni. Mindenesetre a tegnapi nap megerősítést nyert, hogy megkezdődött a forgatás, amit az alábbi fotóval is bizonyítottak a készítők. Ezzel együtt a teljes szereplőgárda is bejelentésre került, valamint hivatalos történet leírás is érkezett.

A visszatérő szereplők (Angelina Jolie és Elle Fanning) mellett a folytatáshoz csatlakozott még Michelle Pfeiffer, mint Ingrithy királynő, Chiwetel Ejiofor egy egyelőre nem megerősített szerepben, továbbá Ed Skrein is, aki a film egyik negatív karakterét fogja alakítani. Továbbá Robert Lindsay, Harris Dickinson, Sam Riley és Juno Temple is láthatóak lesznek a jelen pillanatban csak Maleficent II (Demóna 2) névre keresztelt alkotásban. A történet szerint nehány évvel járunk az előző rész eseményei után, amikor is még többet tudhatunk meg Demóna és a leendő királynő, Aurora hercegnő kapcsolatáról. Emellett pedig kénytelenek lesznek szövetségre lépni egymással, hogy megvédjék a birodalmat, valamint a mágikus lényeket egy új, minden eddiginél nagyobb veszedelemtől.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB