0.8 C
Budapest
szombat, november 28, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Megérkeztek az első vélemények az Üveg című filmről

Megérkeztek az első vélemények az Üveg című filmről

M. Night Shyamalan-t a 90-es évek végén a Hatodik érzék után zseninek kiáltották ki. Aztán pár éven belül kiderült, hogy a szakma részéről elhamarkodott volt ez a kijelentés. Második és harmadik mozija, a Sebezhetetlen és a Jelek még korrekt kritikákat kapott, de a Falu-val megindult a lejtmenet. A gödör aljára pedig a 2010-es Az utolsó léghajlítóval ért, amit minden idők egyik legrosszabb nagy költségvetésű alkotásaként tartanak számon. Shyamalannak azonban megadatott egy második esély és 2016-ban kritikai és pénzügyi sikert is el tudott érni, Széttörve című filmjével, amiről a végén kiderült, hogy a Sebezhetetlen folytatása. A bemutató után nem sokkal pedig bejelentették, hogy elkészül a közös folytatás is Üveg címmel. A várakozás éppen ezért nagy volt, de a tengerentúli kritikusok szerint a történet harmadik felvonása messze elmarad az előző kettő színvonalától:

Monica Castillo – The Wrap

Az Üveg tele van unalmas jelenettel és pedantikus párbeszéddel. Valószínűleg ez a film remekül működött volna a 2000-es évek elején, de ma amikor már mindenki hallott a Bosszúállók-ról ez már kevés. Hibái ellenére azért vannak jó részei is, főleg azok amelyben mind a három főszereplő egyszerre van jelen és Shyamalan is tartogat néhány meglepetést.

Angie Han – Mashable

Az Üveg olyan újító szeretne lenni, mint 19 évvel ezelőtti elődje, de míg az egy gondosan és jól megírt film volt, addig a legújabb felvonás egy teljes katyvasz. Talán a 2000-es évek elején felejthetetlen élmény nyújtott volna, de manapság, olyan képregény filmek után, mint a Sam Raimi féle Pókember, vagy a Christopher Nolan által rendezett Sötét lovag-trilógia, teljesen felejthető.

Chris Evangelista – /Film

Shyamalan korai művei bebizonyították, hogy ért a filmek nyelvén és remekül kezeli a kamerát, azonban az Üveg esetében ezekből semmi sem mutatkozik meg. Ahogy Superman elveszítetí az erejét a Kriptonittól, úgy Shyamalan is elvesztette az Üveg rendezése során. Csak remélni tudom, hogy hamarosan visszakapja.

Mike Ryan – Uproxxx

Az Üveg olyan, mintha Shyamalan el akarta volna készíteni a saját “Utolsó Jedi”-jét. A Sebezhetetlen trilógia harmadik része, ugyanis egy szép nagy középsőujjat mutat mindazoknak, akik tűkön ülve várták azt.

Az Üveg jelenleg 38%-on áll a Rotten Tomatoes oldalán, szemben a Sebezhetetlen 69, és a Széttörve 76%-ával.


Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! (adsbygoogle = window.adsbygoogle || ).push({}); 1. Amerika kapitány:...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Démonok között maratont tartanál? Íme, a teljes idővonal, hogy a helyes sorrendben nézd a széria filmjeit

2013-ban, a kiemelkedő siker ellenére sem mondta volna meg senki, hogy pár éven belül egy egész univerzum épül a Démonok között című film köré....