fbpx
2.6 C
Budapest
vasárnap, március 7, 2021

Megérkeztek az első vélemények az Így neveld a sárkányodat 3 című filmről

Magyarországon és az Egyesült Államokban egyaránt február végén kerül bemutatásra az Így neveld a sárkányodat széria harmadik, vélhetően utolsó felvonása. Néhány országban, például Ausztráliában, azonban már vetítik a DreamWorks legújabb animációját, ezért nem meglepő, hogy a netet szépen lassan kezdik ellepni a filmről írt hosszabb-rövidebb vélemények, melyekből néhányat mi is összegyűjtöttünk nektek:

Michael Rechtshaffen – THR

Az Így neveld a sárkányodat 3, egy csupa szív felnövéstörténet animációs köntösbe csomagolva, ami az előző részekhez hasonlóan nagyon érzelmes és szépen kivitelezett, sőt talán bizonyos mértékben még túl is tesz azokon.

Robert Abele – The Wrap

Egy harmadik rész hallatán szeretnénk azt hinni, hogy a készítők azért készítették el azt, mert annyi remek ötletük volt, hogy az nem fért bele az első kettőbe. De sajnos az igazság legtöbbször az, hogy ezek a még több pénz reményében készülnek. Azonban vannak még kivételek! Ilyen volt a Toy Story 3 és ilyen most az Így neveld a sárkányodat 3 is. Az író-rendező, Dean DeBlois ugyanis ismételten egy gyönyörű, kiegyensúlyozott és megható adaptációt készített Cressida Cowell könyveiből.

Jennifer Bisset – CNET

Az Így neveld a sárkányodat 3 egy közel tökéletes lezárása lett Hablaty és Fogatlan történetének. Csak azt sajnáljuk, hogy három ilyen remek kaland után búcsút kell mondanunk minden idők egyik legjobb trilógiájának.

Peter Debruge – Variety

Dean DeBlois a második és harmadik résszel egy olyan trilógiát alkotott, ami hozzá tudott tenni az eredetihez és gazdagítani is tudta azt úgy, hogy egyszerre szolgálta ki a sorozat szerelmeseit és az újonnan ebbe a világba csöppenőket.

Az Így neveld a sárkányodat 3 egyébként jelenleg 100%-os értékelésen áll a Rotten Tomatoes kritikákat egyesítő oldalon, míg az első rész 98, a második pedig 91%-on.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGFRISSEBB

Megérkezett a Lupin 2. évadának első előzetese

A héten tették közzé a Netflixen a Lupin sorozat második évadjának teaserét. Az első évad szerethető tolvaj igazságosztója sokunk szívébe belopta magát, és egy...

Szuperhős történetbe burkolt terápia: WandaVízió minisorozat (WandaVision – Disney+, 2021) kritika

Minden hibája ellenére az MCU legnagyobb erőssége, hogy képes tanulni a hibáiból és több-kevesebb sikerrel meg is próbál javítani azokon. Ezáltal már többször mondtam...

Ezüst Medvét nyert Fliegauf Bence filmje a 71. Berlini Filmfesztiválon

Fliegauf Bence legújabb szerzői filmjében, a Rengeteg - Mindenhol látlak című alkotásban nyújtott alakításáért Kizlinger Lillának ítélte a zsűri a Legjobb Mellékszereplőnek járó Ezüst...