12.7 C
Budapest
vasárnap, október 25, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Lehet, hogy mégsem kap R besorolást a Venom?

Lehet, hogy mégsem kap R besorolást a Venom?

A Sony “Pókember nélküli Pókember univerzuma” a kezdetektől úgy lett felvezetve, hogy jóval komorabb és durvább hangvételt fog megütni, mint a stúdió eddigi szuperhős mozijai. Erre az elhatározásra nagy valószinűleg a Deadpool és a Logan sikerét látva jutottak. Azonban a bemutató közeledtével elbizonytalanodni látszanak, ugyanis a legfrissebb értesülések szerint a Sony elgondolkodott azon, hogy az R besorolás helyett inkább az eggyel finomabb PG-13-ast célozzák meg. A Variety cikkéből szerencsére kiderült, hogy mi állhat ennek hátterében: a stúdió úgy érzi jelen pillanatban, hogy a Venom nagyon feszegeti ugyan a PG-13-as besorolás határait, de nem annyira durva, hogy amiatt magasabb korhatár jelölést kapjon.

Ez természetesen még nem kőbe vésett dolog, de jobb már most felkészülni ennek eshetőségére is. Pedig annyira reménykedtünk benne, hogy a Sony tényleg bevállalja a durvább korhatár besorolást, ami tökéletesen passzolna is Venom karakteréhez. Persze, ha a film önmagában PG-13-as besorolással is megállja majd a helyét, akkor nem fogunk haragudni a stúdióra, de ha megint egy olyan kiherélt változatot kapunk, mint a Pókember 3 esetében akkor nem állunk jót magunkért. Egyes elméletek szerint a Sony azért is gondolta meg magát, hogyha esetleg a jövőben arra kerülne a sor, hogy a két univerzum egyes szereplői crossovereznének egymás filmjeiben, azt könnyebb legyen kivitelezni. A második előzetes után pedig már pont, hogy kezdtünk rápörögni a Venom-ra, de ez most kissé megint elvette a kedvünket tőle…

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Démonok között maratont tartanál? Íme, a teljes idővonal, hogy a helyes sorrendben nézd a széria filmjeit

2013-ban, a kiemelkedő siker ellenére sem mondta volna meg senki, hogy pár éven belül egy egész univerzum épül a Démonok között című film köré....