A LEGO játékok legnagyobb ajándéka, hogy kicsik és nagyok, együtt és külön is játszhatnak, szórakozhatnak és alkothatnak. Az egyserű építőkockák összerakásától az ésszel már-már felfoghatatlan konstrukciókig minden létrehozható. A játékos szellem és a mérnöki gondolkodásmód kéz a kézben járnak, és minden korosztály megtalálja saját kedvtelését. A 2014-es Lego kaland őszintén tudta megragadni ezt a szellemiséget, átültetve ezt az egész jelenséget egy szórakoztató családi filmmé, ahol minden korosztály megtalálhatta a maga jó élményét. A filmszéria harmadik tagja, A Lego Ninjago film már csak egy utógondolata ennek, egy erőltetett, fáradt sóhaj, ami két elődje termetes árnyékaiban csak rúgkapál.
Történetünk Ninjago városában játszódik, amelyet a szomszédos vulkánban lakozó, négykarú gonosz, Garmadon, állandóan meg akar hódítani. Próbálkozásait azonban állandóan meghiúsítja hat nindzsa, akik – természetesen – helyi tinédzserek, és senki sem ismeri kilétüket. Vezetőjük Lloyd, Garmadon fia, akiből apja állandó nemtörődömsége folyton előhoz egy bizarr apakomplexust. A kalamajka akkor kezdődik, amikor Lloyd, végleg megelégelve apja viselkedését, megidéz a városba egy hatalmas, hús-vér cicát, aki fokozatosan atomjaira szedi Ninjagót. Ekkor indul el a csapat a megoldás és az önismeret felé, mindenféle bágyadt kalandokba keveredve, ritkán működő, gyakran sikertelen poénokkal kikövezett úton.
Ez az animációs film olyan, mint egy rosszul összeeszkábált Lego monstrum, amiben vannak jó és egyedi darabok, de nagy részét újrahasznosított vagy torz kockák teszik ki. Az összhang hiánya pedig nem meglepő, hiszen három rendező és hat forgatókönyvíró rakta össze az alkotást. Kezdetben a Lego Ninjago film pörög, törtet, tör-zúz: ugyan kissé nyomon követhetetlenek az akciójelenetek, de mégis sziporkázik az energiától. A kezdeti lendület azonban elég gyorsan aláhagy, és a világépítés is csak minimálisan valósul meg. A sorozatot nem ismerők egy idegen és kellemetlenül értelmetlen helyre csöppenhetnek, ahol a mit, miért, hogyan válaszokra soha nem kapnak választ.
A szereplők nagy része csak egysoros poénokként létezik, két sablonvicc között pedig gyakorlatilag el is tűnik. A fő nindzsák közül párnak a nevét is elfelejtettem, annyira sekélyesek és átlátszóak voltak. A rosszfiú, Garmadon, határozottan a legjobb karakter, de ő is csak egy utóíz Lego Batman után, a remek szinkron ellenére is. Viszont szemben a többiekkel, kibontakozik és érdekesnek hat, a kliséktől függetlenül. Lloyd, a főhős, pedig túlzottan szentimentális, ami kissé kiszámíthatóvá és fárasztóvá teszi az animációs filmek kötelező tanulságokkal teli történetét. A szereplők akkor tündökölnek igazán, amikor a készítők szabadjára engedik a fantáziájukat és nem trendik akarnak lenni, megfelelni az elvárásoknak, hanem csak játszani, szórakozni és nevetni. Maradtak azonban a megszokott karakterek és jellemek, a várható helyzetek, valamint a látványos, de üres akciójelenetek és az elvárt közhelyek.
Az igazi sztár az animáció, ami az egész élményt szórakoztatóbbá és kevésbé monotonná teszi: a bábuk mozgása, az arckifejezések vagy az épületek összeomlása fenomenális és látványos. Akár a hatalmas robotokban cikáznak hőseink fel-alá, akár egymást püfölik mindenféle dilis megvalósításban, akár a hatalmas cicus teszi egyenlővé Ninjagót a földdel, hihetetlen precizitással adja át a film a Lego érzését. Sőt, amikor a humor működik, akkor pont, hogy az animációnak köszönhetően teszi azt, kihasználva a Lego figurák jellegzetességeit és adottságait, építve arra, amik valójában.
A Lego Ninjago film kielégíti az alapvető elvárásokat, és egy családbarát szórakozást nyújt, de annál többet ne. Elődeinek képletével próbálja reprodukálni az élményt, nagyrészt sikertelenül. A bombasztikus akciók ott vannak, a lehengerlő animáció is jelen, a humor is elő-előpattan, de valahogy mégsem áll össze egy működőképes egésszé. Csak lohol a „nagyok” után, és szedegeti össze hátrahagyott darabjaikat. A valódi közönség – a csipetcsapat – biztosan szórakozni fog egyet, de kétségtelen, hogy a kölyköknek is fel fog tűnni az izzadságszag, míg a szülők órájukra pillantgatnak.
