vasárnap, június 23, 2024

Trending

Hasonlóak

Apa és fia (újra) egymásra találása – Lefkovicsék gyászolnak (2024) kritika

2024. április 3-án volt szerencsém látni a Toldy Art Moziban, a Breier Ádám által rendezett Lefkovicsék gyászolnak című magyar vígjátékot. A filmet 2024. február 24-én mutatták be.

Vígjáték vagy tragikomédia

A film kezdetén megismerkedünk Lefkovics Tamással (Bezerédi Zoltán), aki bokszedző és idősödő feleségével él együtt. Megtudjuk, hogy a család zsidó hátérrel rendelkezik ám Lefkovics Tamás nem tartja a vallását. Az első jeleneteket látva rengeteg humoros szituációt láthatunk, melynek főképp Lefkovics Tamás és felesége Zsuzsa (Máhr Ágnes) viszonya az alapja. Személy szerint vígjátéknak, azért nem mondanám mert szomorú dolog történik, hiszen Lefkovics Tamás egyszer csak arra megy haza, hogy a feleségét holtan találja a padlón. Érdekes, hogy ezután a jelenet után látható a cím is. Mintha a film kezdete egyfajta jelzésértékkel bírna, hogy innentől kezdve már nem lesz semmi sem ugyanaz. Mintha az tudatosult volna bennem, hogy innentől kezdve nincsen humor, hanem a dolgok komolyra fordulnak.

Hazatérés és szembenézés

A történet szerint Lefkovics Tamás fia Iván (Szabó Kimmel Tamás) Izraelben él. De már évek óta nem beszéltek egymással mert összevesztek. Amikor haza jön Iván a fiával Ariellel (Leo Gagel), Lefkovics Tamás unokájával, Ariel csak héberül beszél a magyart érti, de nem szólal meg. Ez is sok vicces jelentet szül. Tamás és fia kerülgetik egymást, érződik, hogy van köztük harag, talán utálat is, de ez a feszültség nem eresztődik ki egy hamar, hanem velünk marad majdnem a filmvégéig.

A fő konfliktust és persze humorforrást a kettőjük közötti ellentét adja: Lefkovics Iván mélyen vallásos, aki meg akarja tartani az anyja halála utáni zsidó szertartást a sivát. Ez szigorú szabályokkal jár például nem hagyhatják el a sivá alatt a házat, nem ülhetnek székre és beszakított gyászruhát kell viselni. Ezeket a szigorú szabályokat Lefkovics Tamás, aki nem tartja a vallását nehezen viseli, ebből számos vicces jelenet és párbeszéd születik. Lefkovics Tamás saját módján búcsúzik el feleségétől és egyfajta emléket állít neki azzal, hogy a film végéig folyamatosan próbál összeszerelni egy felesége által áhított szekrényt. Ez végig kíséri a filmet. Valamint Lefkovics egyik tanítványa, aki elég közel áll edzőjéhez, s eleinte ő közvetít Lefkovics és fia között. Nagyon jól van kiemelve a kontraszt, hogy míg Lefkovics a gyerekekkel, akiket edz nagyon jól kijön, addig a saját fiával a kapcsolatot még csak meg sem kísérli rendezni. Eleinte…..

Lefkovicsék gyászolnak kritika
Leo Gagel, mint Ariel és Bezerédi Zoltán, mint Tamás a Lefkovicsék gyászolnak című filmben. Kredit: Mozinet

Egymásra találás és szelleműzés

Aztán szépen lassan bekövetkezik az egymásra találás melyet egy nagy veszekedés előz meg. Iván fia Ariel is összekötő kapocs apja és fia között. Az öreg Lefkovics jól kijön unokájával, aki azt képzeli, hogy a nagyanyja szelleme a házban van és nem mer kimenni mert fél a gonosz szellemektől. Ezt a problémát igyekszik Ariel orvosolni és a nagyapja személyében talál társra, hogy megoldja ezt a problémát.

A vége felé fordulatot vesz a film, Ariel balesetet szenved és ez összehozza az ifjabb és idősebb Lefkovicsot. Itt meg tudjuk a mélyebb okait az ellentéteknek, valamint jól van szemléltetve milyen az, amikor a szülő a saját be nem teljesült álmait a gyereke életén keresztül akarja véghez vinni.

Lefkovicsék gyászolnak kritika
(B-J) Szabó Kimmel Tamás, mint Iván; Leo Gagel, mint Ariel és Bezerédi Zoltán, mint Tamás a Lefkovicsék gyászolnak című filmben. Kredit: Mozinet

A film vége olyan szempontból csalódást jelentett számomra, hogy a nagy békülés után szinte azonnal véget ért a történet. Számomra pozitív élmény lett volna, ha hosszabb ideig fokozatosan egyre jobb és jobb lesz a kapcsolat apa és fia között.

Lefkovicsék gyászolnak kritika pontozó thumbnail
Lefkovicsék gyászolnak (2024)
Összességében
A Lefkovicsék gyászolnak mindettől függetlenül szerintem egy kiváló, szívhez szóló érzelmes, de nem nyálas vagy giccses alkotás, amely egyfajta fanyar humorral adja át az apa és fia közötti feszültséget. Nagyon jól reflektál a családi problémákra, és bárkinek, akinek volt valaha szülőjével vagy valamelyik családtagjával konfliktusa, annak a fanyar humorú jelenetek sokatmondóak lehetnek.
Rendezés
8
Színészi alakítás
8
Forgatókönyv
8
Fényképezés
8
Filmzene/hang/effektek
8
8
Szabó Bence
Szabó Bence
Helló, Bence vagyok!Mint bölcsész végzettségű egyén szeretek kultúrát fogyasztani. Szeretek múzeumba, színházba és moziba járni vagy otthon filmeket nézni. Főleg azok az alkotások vonzanak, amelyek elgondolkodtatóak, drámák vagy a végén egy nagy katarzissal mély benyomást gyakorolnak a nézőre. Számomra 24 éves koromban volt ilyen élmény az Élősködők című film, amelyet eddig a legjobb filmnek tartok, amelyet valaha láttam. Olyan szinten nagy hatással volt rám, hogy gondolataimat, érzéseimet írásba foglatam. Azóta írtam otthon magamnak filmkritikákat hobbi gyanánt. Szeretek nézni nagyon jó és a nagyon rossz alkotásokat is mert mindkettő nagy érzelmeket képes kiváltani belőlem. Írásaimban igyekszem mind a negatív mind pozitív oldalát kiemelni egy alkotásnak, szórakoztatóan és humorosan felkelteni az érdeklődést egy adott film iránt.