10.4 C
Budapest
kedd, október 27, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Kész a Suicide Squad 2 forgatókönyve

Kész a Suicide Squad 2 forgatókönyve

Pénteki hírösszefoglalónkban már szót ejtettünk róla, hogy Matt Reeves úgy néz ki befejezete a szóló Batman film forgatókönyvét. A legfrissebb információk szerint pedig egy masik DC adaptáció, a Suicide Squad 2 forgatókönyve is elkészült a napokban. A Suicide Squad – Önyilkos osztag című alkotást, a kritikusok szinte egy emberként a földbe tiporták, ennek ellenére mégis hatalmas pénzügyi siker lett. 175 milliós költségvetése mellett, majd 800 millió dollárt fialt világszinten. Ezzel bebizonyítva, hogy az emberek érdeklődnek a filmben szereplő karakterek iránt. A Warner ezért azon nyomban be is rendelte a második részt. A folytatás forgatókönyvének elkészültét egyébként maga az egyik társíró, Todd Stashwick jelentette be, a Discussing Film interjújában:

Készen vagyunk az első változattal és én nagyon büszke vagyok rá.

Stashwick szavaiból ítélve a forgatókönyv ugyan elkészült, de azt még csak most fogják a stúdiónak prezentálni, akik vagy elfogadják, vagy átiratják azt. Az író nem árult el semmi konkrétumot a cselekményből, azt viszont megtudhattuk tőle, hogy a Birds of Prey című film után fog játszódni, melyben Harley Quinn is fontos szerepet játszik majd. Továbbá azt is, hogy valódi folytatás lesz, tehát az összes jól ismert karakterrel – Harley Quinn, Joker, Deadshot – találkozhatunk majd benne. A forgatás, ha minden jól megy 2019 folyamán veheti kezdetét, így leghamarabb 2020 körül válthatunk jegyet az Öngyilkos osztag újabb, küldetésére.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...