fbpx
-2.7 C
Budapest
kedd, március 9, 2021

Ilyen hosszú lesz a Robin Hood című film

Robin Hood – vagy ahogy még ismerik, a “tolvajok fejedelme” – az angol folklór egyik legismertebb alakja, kinek története a filmgyártók fantáziáját is felkeltette az elmúlt több évtized során. Olyannyira, hogy az 1900-as évek eleje óta több, mint 100 film, és sorozat feldolgozás készült a törvényen kívüli íjászról, aki a gazdagoktól vesz el, hogy aztán a szegényeken segítsen. Az első próbálkozás nem sokkal a filmezés feltalálása után 1908-ban jelent meg, a legutóbbi szélesebb körben is bemutatásra került pedig 2011-ben Ridley Scott rendezésében és Russell Crowe főszereplésével.

Ma végre az is kiderült, hogy a legújabb, idén év végén debütáló Robin Hood történet milyen hosszal rendelkezik majd. Mivel egy sok feldolgozást megélt sztoriról és karakterről van szó ezért, az eddigi filmek hossza is nagyon változó. Az 1973-as Disney változat például mindössze 83 perc hosszúságúra sikerült, ezzel szemben az egyik legismertebb 1938-as Robin Hood film és a 1993-as Robin Hood a fuszeklik fejedelme című paródia már 100 perces játékidő felett kerültek bemutatásra. De a leghosszabb Robin Hood mozik címével mégsem ők, hanem Ridley Scott 140 perces adaptációja, valamint az 1991-ben, Kevin Costner főszereplésével készült 143 perc hosszú Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmek büszkélkedhetnek. Ezt pedig a legújabb, Taron Egerton nevével fémjelzett és látványos akciókkal tarkított újragondolásnak sem sikerül majd megdönteni, ami a legfrissebb hírek szerint 116 perces hosszal kerül a mozikba idén novemberben.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGFRISSEBB

Tiszta Trónok harca a japán történelem: A szamurájok kora: Harc Japánért (Age of Samurai: Battle for Japan, Netflix – 2021) kritika

A Szamurájok kora: Harc Japánért egy politikai csatározásokra és öldöklő csatákra felépített hatrészes dokumentumsorozat, mely képes úgy informatív és fejtágító lenni, hogy közben végig...

Megnyílt a Bethlen Téri Színház pályázata újcirkuszi és online előadások létrehozására

A Bethlen Téri Színház ismét meghirdeti a Találkozások tehetségprogram színházi alkotói pályázatát. Idén, alkalmazkodva a jelenlegi körülményekhez, ONLINE színházi vagy összművészeti produkciók létrehozására adhatják...

Megérkezett a Lupin 2. évadának első előzetese

A héten tették közzé a Netflixen a Lupin sorozat második évadjának teaserét. Az első évad szerethető tolvaj igazságosztója sokunk szívébe belopta magát, és egy...