12.8 C
Budapest
vasárnap, október 25, 2020
Kezdőlap Filmsomnia Hírek Ilyen hosszú lesz a Predator - A ragadozó című film

Ilyen hosszú lesz a Predator – A ragadozó című film

A Shane Black (Vasember 3., Rendes fickók) rendezésében készült új Predator mozi nagyon nehezen akart összeállni. Folyamatos utóforgatásokra szorult, legutóbb pedig az a hír érkezett a Predator franchise legújabb részével kapcsolatban, hogy a stúdió szerint túl hosszúra sikerült a film első vágása, ezért Edward James Olmos közel 30 perces jelenlétét – és emellett vélehetően sok minden mást is – ki kellett vágni. Az IMDb szerint azonban már tudni lehet az alkotás teljes hosszát, ezért a vágási procedúra úgy tűnik, hogy véget ért és hamarosan bedobozolásra kerül a film, hogy aztán szeptember közepén bemutatásra kerülhessen a világ minden pontján.




A legismertebb internetes filmadatbázis szerint a Predator – A ragadozó című film 101 perc hosszú lesz majd. Ebből egyszerű matekkal kiszámítható, hogy eredetileg legalább 130-140 perc hosszal került volna bemutatásra az első vágás után. A 100 perc körüli hossz egyébként átlagosnak mondható a franchise történetében. Az Arnord Schwarzenegger főszereplésével készült, klasszikus első felvonás 107, a három évvel későbbi, már Danny Glover karakterét a középpontba állító folytatás pedig 108 perces volt, ezzel a széria leghosszabb epizódjának címét is kiérdemelve. Ezután sokáig nem készült újabb Predator mozi, de aztán a 2000-es évek közepén bemutatták az Alien vs. Predator-filmeket. Az első rész tartva az eddigi hagyományt, 101 perces játékidővel került bemutatásra, az AVP 2 azonban ezt megszakítva már csak 94 perc hosszú volt. Utóbbi rövidségének valószínűleg a rajongók java része örült, hiszen vállalhatatlanul rosszul sikerült. Ezt a csorbát 2010-ben aztán hazánkfiának, Antal Nimródnak sikerült kiköszörülnie, a Predators-szal, ami nem csak hangulatával, de 107 perces hosszával is az eredeti filmre hajazott.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

LEGNÉPSZERŰBB

Vadon (Wild – 2014) [Kritika]

Ha meghalljuk azt a szót, hogy zarándoklat, a legtöbb embernek valószínűleg az El Camino fog beugrani. Természetesen ezen kívül rengeteg hasonló zarándokút létezik, melyek...

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum filmjeit, sorozatait és kisfilmjeit! 1. Amerika kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) 2. Carter...

A másik út – Minisorozat (Unorthodox: Limited Series – 2020) [Kritika]

Hogyan utasítsuk vissza gyökereinket? Erre a kérdésre ad választ a Netflix sorozata, mely négy részben lebbenti fel előttünk egy Ultra-Ortodox zsidó közösségtől „szökő” fiatal...

Házimozi: A kör (The Circle – 2017) [Kritika]

A Harry Potter filmek nem csak Daniel Radcliffe számára hozták meg a sikert, hanem Emma Watsonnak is. 2011-ben került a mozik vásznaira az utolsó...