Akárki akármit mond, M. Night Shyamalan egyértelműen az egyik üde színfoltja a modern hollywoodi filmgyártásnak. Pályája elején olyan klasszikus alkotásokkal sikerült berobbanni a köztudatba, mint a Hatodik érzék vagy A sebezhetetlen. Én személy szerint ide sorolnám még a Jelek és A falu című filmjeit is. Ezen filmek után, aztán jött egy elég nagy lejtmenet a rendező karrierjében, ahol olyan filmek születtek, mint Az utolsó léghajlító vagy a Föld után. Sokan temetni kezdték a direktort, ám A látogatás pozitív kritikái, majd a Széttörve kasszasikere ismét reményt adott a rendező kedvelőinek. Főleg, miután kiderült, hogy a Széttörve, A sebezhetetlen folytatása, így mindenki jogosan várta a trilógia záródarabját, az Üveget. Ez ismét megosztotta hollywoodot, és bár részben jogosnak érzem, én ezt a filmet is tudtam élvezni. Most pedig megérkezett a legújabb Shyamalan dobás, az Idő.
Egy kétgyermekes család nyaralni megy a trópusokra. Az idillinek tűnő családról kiderül, hogy azért nincs minden rendben a férj és a feleség közt. A hotel menedzsere egy felejthetetlen élményt ajánlva, egy eldugott természeti paradicsomba invitálja a családot és pár egyéb szálloda vendéget. A partra érkezve azonban hamar realizálják, hogy valami nincsen rendben. A parton lévők rájönnek, hogy valamilyen oknál fogva rohamosan öregedni kezdenek.
Amit én a legjobban tisztelek Shyamalanban, az az, hogy mer újat alkotni. Nem a jól bejáratott klisék tengerében halászik, hanem mer egyedi ötleteket a vászonra vinni, vállalva a kockázatot, és ez most sincs másképp. Az Idő egy abszolút ötletes, egyedi alapszituációt vázol fel, ami mindenképp kíváncsisággal tölti el a nézőt.
A mozi jól építkezik, szépen fokozatosan bontja ki a történetet és teremti meg a feszültséget. Aztán a film második felében sajnos előjönnek bizonyos hiányosságok. A karakterek közti párbeszédek, interakciók sok helyen elég nevetségesek. Több helyen is jól működik a feszültség, de számomra nem sikerült ezt végig fenntartani a film során.
A parton történt események kellően hatásosak, kimondottan érdekes volt látni ezt a koncepciót kibontakozni. A néző nem igazán sejti, hogy hova is akar kifutni a cselekmény, így nagyjából végig képes fenntartani az érdeklődést, és ezt a sokszor igen groteszk jelenetek tovább erősítik.
Ami Shyamalan egyik névjegye, az egyértelműen az, hogy általában az egész mozi a nagy filmvégi csavarra épül. Ez most sincs másképp, ám a megoldás most nem hatott számomra elég Shyamalanosra. Ezzel nem azt mondom, hogy ne lenne jó a konklúzió, igenis ötletes lett a vége, és most is kapunk a rendezőtől egyfajta morális dilemmát és egy metaforikus értelmezést is, csupán én másmilyen végkifejletre számítottam.
Ami a karaktereket illeti, igazából semmi kiemelkedőt nem lehetne megemlíteni. A színészek hozták azt, amit megkívánt tőlük a karakter, egyszerűen nem rendelkeztek valódi jellemmel és mélységgel.
A film vége után nagyon érdekes érzések keringtek bennem. Örültem, hogy végre ismét egy Shyamalan filmet nézhettem, és érződött is rajta a rendező stílusa. Élvezhető filmről beszélünk, ám valami mégis hiányzott. De hogy mi, azt nehéz lenne megfogalmazni.
Az Idő kétségtelenül bevállalós kísérlet volt Shyamalantól. Nagyon egyedi, érdekes koncepció, amiből összességében mégis hiányzik valami plusz fűszer. Nem csatlakozott Shyamalan klasszikusaihoz, ám mégis azt mondom, hogy jár a taps neki, amiért mer kockáztatni, és vászonra vinni a vízióit.
