Sosem gondoltam volna magamról, hogy azt fogom valamikor mondani, hogy jobban preferálom az ázsiai és első sorban koreai filmeket és sorozatokat, mint a mainstream megjelenéseket. Mi is a varázsa ezeknek a filmeknek, mitől olyan különlegesek?
Kicsit régebbre ugranék vissza időben. Mikor Quentin Tarantino Kutyaszorítóban című filmjét bemutatták, az amerikai közönség nem értette a végét. Spoilerek nélkül csak annyit írnék, hogy egy árulástörténet utáni katartikus zárlattal ér véget a film. Szinte a teljes amerikai közönség értetlenkedve fogadta a film végét, míg az ázsiai bemutatón egyetlen egy kérdés sem merült fel, hogy miért ez a film lezárása. Talán amiatt, mert kulturálisan mélyebben beágyazottabbak a számukra ezek az erkölcsi kiállások, bölcseletek. És a filmjeiken ez abszolút érezhető.
A másik erőteljes hatás, amit érzékelek a keleti filmekben, az animék és mangák hatása. A legbutább kánon eddig az volt, hogy ami rajzolt, az gyerekeknek készült, és gyerekes tartalmak. Ami filmvászonra kerül az élőszereplős és felnőtteknek készült. Emiatt történhetett meg, hogy gyerekkoromban mint mesefilmet adták le az Orwell Állatfarm regényéből készült adaptációt egy vasárnap délután a köztévén és a mai napig kísér az a kép, mikor a lovat elviszik a fekete kocsival, hogy enyvet készítsenek belőle. Megrázó volt látni. Az egyik legkatartikusabb filmélményeim között van, pedig rajzfilm. Ma már talán elfogadott, hogy nem feltétlenül gyerekmesékről beszélünk minden rajzolt történet esetén.
Tehát az animék hatása a karaktereken felül a „játékosságukban” és speciális szabályrendszereikben érhetőek tetten, amit remekül adaptálnak koreai filmekben is. A mostani terítéken lévő filmünk, a Hívás a múltból is ilyen. Vesz egy kicsit elvont elemet, lefekteti annak a szabályait, amelyek kívül helyezkednek a realitáson, de azon kívül minden más egy reális erkölcsi térben zajlik tovább. A történet szerint misztikus módon összekötődik a jelen és múlt egy rejtélyes házban egy telefonvonalon keresztül. A főszereplőnőnk egy kietlen házba költözik egyedül és egy rejtélyes hívást kap. Hamar rájön, hogy a hívás a múltból érkezett, és a vonal másik végén egy múltban élő, de ma már halott lány van. A film nem is arra keresi a választ, hogy mindez hogyan lehetséges, és nem is ez lesz a központi mozgatóelem, ez inkább a történet kerete. A két lány sorsa lesz az események fókuszában.
A szabályok egyszerűek: a múltbéli események megváltoztatása képes kihatni a jelenre, tehát a jelen valósága újraírható. Az aktuális jelen párhuzamosan fut gyakorlatilag egy időben az adott múlttal, tehát nem lehet még korábbra visszatelefonálni, hanem a két valóság pontosan egyszerre fut. Valakinek a jelenben lévő sorsa módosítható egy múltbéli eseménnyel, de a jelen eseményei értelemszerűen nem képesek visszahatni a múltra. Nagyon érdekes alapképlet ez.
Az igazán érdekes szálat a két női karakter adja meg. A jelenben élő női szereplőnk (Park Shin-hye – #Túlélők) egy magányos lélek, aki elveszítette édesapját, és édesanyjával sem túl jó a kapcsolata. A múltban élő lány (Jeon Jong-seo – Royal Family) egy bántalmazó anyával él együtt, aki könyörtelen módon sanyargatja, kínozza és okkultista szertartásokkal akarja lányából kiűzni a gonoszt. A két lány sorsa menthetetlenül összefonódik, hiszen egyiküknek sincsen igazán senkije, és kimagaslóan jó a dinamika a két idősík között. Különösen, hogy a ház mint helyszín a két idősíkban azonos, és furcsa látni a múltbéli események nyomait a jelenben. Rengeteg apró gesztust rejt el a rendező, hogy lássuk, hova is tart a bántalmazott lány sorsa szinte elkerülhetetlenül. A film fő kérdése, hogy sikerülhet-e a jelenből megmenti a múltban szenvedő lányt.
Vajon tényleg akkora előny-e a jelenben elérhető információk mennyisége, hogy a múltban élő lány megváltásra találjon? Bármi, amit megváltozatunk a múltban, nem hat-e ki katasztrofálisan a jelenre? Meddig mehet el a két lány? Innen indulunk. Viszont a folytatásban még tovább csavarják a történetet. Nem szeretném spoilerekkel elrontani az élményt, de talán annyit leírhatok, hogy a fordulat után egyértelműen más tónust kap a film. Azonban kifejezetten izgalmas, és a fő érzelem a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség lesz, amit érezni fogunk. Ebben az érzelemben lehet a legjobban megfogni ezt a filmet. Egyfajta sakkjátszmává változik idővel a két lány között a tér, és nem feltétlenül jelent lépéselőnyt, hogy mi vagyunk előrébb időben, ezzel remekül játszik a film. És a végén egyfajta feloldozást is kapunk, vagy hát kapnánk, ha nem tekernének mindig pont eggyel többet a történeten, mint amennyit feltétlenül kéne. A legvégső fordulat nem biztos, hogy fontos volt.
A fényképezés, színészi játék teljesen korrekt, és a zenék is jól kiegészítik az atmoszférát. Nem jumpscare-ekel operál a rendező, hanem inkább az érzelmeinkre hat, ami nagyon ritka a mai horror/thriller műfajban. Ha mindenképpen műfajilag be szeretném sorolni, akkor talán a misztikus thriller lenne a legjobb kategória.
Aki szereti az időmanipulációs történeteket és a feszültséggel teli thrillereket, annak egy nézést mindenképpen megér a film, mert üdítő színfolt a palettán. Talán az ajánlható kategória fölött van a Netflix kínálatában.
Cím: Hívás a múltból (The Call/Kol)
Megjelenés: 2020. november 27.
Műfaj: thriller, horror, misztikus
Rendezte: Lee Chung-hyeon
Írta: Sergio Casci és Lee Chung-hyeon
Szereplők:
- Park Shin-hye (Seo-yeon)
- Jeon Jong-seo (Young-sook)
- Kim Sung-ryung (Seo-yeon anyukája)
- Lee El (Young-sook anyja)
- Park Ho-san (Seo-yeon apja)
Producer: Jeong Hul-sun
Vágó: Vanessa Taylor
Produkciós cég: Netflix/Yongfilm
